Kifelé jövet Filarettől, a moszkvai pátriárka ortodox „külügyminisztériumi” főmunkatársától Székely János és a három ferences szerzetes számára a pohár félig telinek, félig üresnek tűnt – de mindenképpen tiszta víz volt benne. Kirill pátriárkának külföldi utakkal tele van a naptára 2015-ig, de arra, hogy Moszkvában a legfelsőbb szinten találkozzon más egyházak vezetőivel – így akár Erdő Péter bíborossal, az európai bíborosi testület első emberével is –, nyitottnak mutatkozott a pátriárka külügyi hivatala, ami természetesen mindenben Kirill véleményét képviseli. A találkozó ráadásul Erdő Péter és Kirill közt létrejöhet januárban egy olyan konferenciához kapcsolódóan, amelyen elvileg mindketten ott lesznek, de ez még abszolút a jövő zenéje.
Filaret a még magasabb szintű találkozóval kapcsolatban azt mondta, annak még nincs itt az ideje, van néhány megoldandó kérdés, amely mellett ha elsiklanának a felek, üres kézfogás lenne a csúcs. Ilyen tennivalónak nevezte az ukrajnai ortodox és görög katolikus hívők politikai célokért történő együtt imádkozását, amivel párhuzamosan Moszkvától folyamatosan távolodik a kijevi ortodoxia, és már látótávolságban van az önálló ukrán patriarchátus létrejötte.
I. rész: Békével a megapoliszba
II. rész: Hurrikánkán
III. rész: Importkatolikusok
IV. rész: Így jár az a feleség, akit az anyós választ ki
V. rész: Bizony éledeznek
VI. rész: Jirimij és Jan Nyikityin hóna alatt
VII. rész: Ahol Sztálin egyszerre kacsintott és ölt
Ezek után küldöttségünk elindult „utolsó útjára”, Ferenc pápa moszkvai nunciusához; a szlovén nemzetiségű Ivan Jurkovic 2011 februárja óta tölti be tisztségét. Körülbelül egy órát rá is szánt a találkozóra, ami azért is különösen megtisztelő, mert kevéssel később Fehéroroszországba kellett mennie, és a vízumával még nem volt minden rendben.
A kifejezetten közlékeny nuncius elmondta, voltak igen markáns gesztusok a pátriárka felé katolikus részről, II. János Pál idején például egy amerikai árverésen a Szentszék visszaszerezte, majd visszaadta Kazanynak a 13. század környéki csodatévő ikont – ezt előzőleg az agresszív katolikus expanzió jeleként értékelték Moszkvában, különös tekintettel az alig két évvel korábban keletkezett négy oroszországi püspökségre, ám emelkedett ünnepség lett a vége –, igaz, ezt Moszkva hibájából nem tehette személyesen, csak küldöttje révén. Jurkovic hasonló közeledési aktusnak nevezte a közelmúltból, amikor a libanoni maronita (szír rítusú katolikus) pátriárka Szent Maron (V. század) ereklyéivel érkezett a moszkvai pátriárkához, azonban lehetségesnek nevezte, hogy Moszkva más típusú (szimbolikus) lépésekre vágyna.