A 2010-es évek első felében, Horvátország 2013-as uniós csatlakozását – amelynek folyamata még az előző évtizedben kezdődött – leszámítva, nem történt komolyabb integrációs törekvés a Nyugat-Balkánon. A Nyugat elhanyagolta a térséget, ezt pedig a régióban hagyományosan jelen lévő Oroszország arra használta fel, hogy befolyását a korábbinál is jobban kiterjessze. A 2017-es esztendő arról szólt, hogy Brüsszelben és Washingtonban felismerték e hibát és elkezdtek cselekedni is annak kijavításán – ebben feltehetően szerepe volt annak is, hogy jelentősen megnövekedett az oroszellenes hangulat nyugaton.
Az oroszokkal igen jó viszonyt ápoló, tavaly decemberi előre hozott választást hajszállal megnyerő nacionalista macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki eltávolításában is részt vállalt a Nyugat. A vesztes baloldal tavasszal megegyezett az albán kisebbségi pártokkal, így összegyűlt a kormányzóképességhez szükséges mandátumszám. Ennek ellenére a korábban Gruevszki pártjában politizáló államfő nem adott kormányalakítási megbízást Zoran Zaev szociáldemokrata vezetőnek egészen addig, amíg komoly nyomás nem nehezedett rá az Európai Unió és egyes nyugati államok részéről. Végül a hónapokig tartó felfordulás – amelynek részeként tüntetők törtek be a szkopjei parlamentbe, ahol képviselőket (köztük Zaevet is) megverték – lezárult, baloldali–albán kormánykoalíció vette át a hatalmat. Az új kormány belpolitikai szempontból sokat még nem tett. Igaz, ősszel legyőzte Gruevszkiéket az önkormányzati választáson, annak ellenére, hogy a kampányba Orbán Viktor miniszterelnök is besegített a jobboldalnak.
Sokkal látványosabb lépésekre szánták el magukat a külpolitikában: a Nyugat számítása bejött, hiszen az új kabinet egyértelműen a nyugati integráció mellett kötelezte el magát. Példátlan módon felvették a kapcsolatot Görögországgal, majd megegyeztek velük abban, hogy nevet változtatnak – így a déli szomszéd sem blokkolja majd az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését, ahogy tette közel két évtizeden át. Nyáron egy másik konfliktusos szomszédsági viszonyon kezdett javítani a Zaev-kabinet, amikor vendégül látták Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt Szkopjében. Szintén a Nyugat melletti elköteleződést jelzi, hogy az év közepén a macedón hadsereg közös hadgyakorlatot tartott az amerikaiakkal.