Az Időfonal című színpadi produkció rendezője, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a beregszászi színház alapító rendezője az ősbemutató után az MTI-nek elmondta, a produkció megrendezésére Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Magyar Népfőiskolai Egyesület elnöke kérte fel, aki jelezte, hogy létezik Kárpátalján egy érdekes, főként női ruhákból, jelmezekből álló kollekció, Hrivnák Tünde divattervező alkotásai, és ezeket kellene megismertetni a szélesebb közönséggel művészi eszközök alkalmazásával. A ruhadarabok jellegzetessége az, hogy tervezőjük belopta a beregi szőttes részleteit és a nagydobronyi keresztöltést az abszolút mának szóló ruhakölteményeibe.
„Filozófiáját tekintve a kollekció a mi kis beregszászi színházunk gondolatiságához kötődik, nevezetesen, hogy valamit átmentsünk a múltból a mának nem muzeális módon, nem konzerváló szándékkal, hanem újrafogalmazva a hagyományokat úgy, hogy megkeressük a kötődési pontokat a mához. Meg kellett néznünk, hogyan élnek bennünk, akár foszlányokban, azok a hagyományok, amelyek meghatározzák a mi Beregszászunk és vidéke történetét, s ezeket hogyan lehet megszólaltatni a mában, mai létünk viszonyrendszerében. Tehát nagyon komoly keresgélő munka eredményeként jött létre színpadi produkcióként ez a valóban formabontó +divatbemutató+” – mondta el Vidnyánszky Attila.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!