Négy évre felfüggesztette a román legfelsőbb bíróság Horváth Anna kétéves börtönbüntetésének végrehajtását. Ez idő alatt az elítéltnek rendszeresen jelentkeznie kell a kijelölt hatóságnál, fogadnia kell a felügyeletet ellátó hatóság látogatásait, előzetesen köteles közölnie lakcíme, munkahelye esetleges megváltoztatását, tájékoztatnia kell a hatóságokat a megélhetési forrásairól, és be kell jelentenie minden, öt napnál hosszabb eltávozását a lakóhelyéről.
Sergiu Bogdan, Horváth védőügyvédje – aki a Transindex erdélyi portálnak nyilatkozott – elmondta: a bíróság megállapította, hogy a két bűncselekmény közül, amelyben első fokon bűnösnek találták a volt alpolgármestert, a pénzmosás vádja nem állja meg a helyét. Az ügyvéd azt is elmondta, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, miután Horváth Anna lehallgatását nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva folytatták le, amit viszont alkotmányossági kifogás alapján nem lehetne bizonyítékként felhasználni. A volt kolozsvári alpolgármester ellen meghozott ítélet alapját mégis ezek képezték. Sergiu Bogdan ezt „teljesen meglepőnek” találta. „Korábban a román alkotmánybíróság kimondta, a bíróságok nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak, Horváth Anna esetében azonban ezt nem vették figyelembe”, emlékeztetett beszámolójában a Transindex.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
„Ettől a pillanattól kezdve nem az én tisztem lesz értelmezni, értékelni a velem történteket. Mert jogászként azt tanultam, hogy végleges bírósági ítéletet érintettként csak tudomásul vehetünk, végre kell hajtanunk” – írta Facebook-bejegyzésében Horváth Anna. Közölte: megválik választott önkormányzati tisztségétől, kolozsvári városi tanácsosi posztjától. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa ugyanakkor arra kéri híveit, menjenek el szavazni a vasárnapi európai parlamenti választáson. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szintén a közösségi oldalán reagált a történtekre. „Mi Horváth Anna igazában hiszünk, és támogatjuk őt abban, hogy nemzetközi jogorvoslatért folyamodjon. Arra kérjük Ancsát, hogy legyen erős és folytassa tovább a munkáját a magyar emberek szolgálatában! A szövetség és a magyar közösség mellette áll! Maradjunk erősek, ne hátráljunk meg, álljunk ki az igazunkért!” – olvasható a bejegyzésben.