„A helyzet közvetlen fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra” – áll Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter levelében.
Strasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
„A helyzet közvetlen fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra” – áll Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter levelében.
Kuresi hangsúlyozta, hogy Újdelhi az augusztus 5-i bejelentéssel, miszerint visszavonja Kasmír általa ellenőrzött részének (Dzsammu és Kasmír államnak) alkotmányos autonómiáját, pusztán megkísérli az államot végleg magához csatolni.
A levél figyelmeztet: elképzelhető, hogy India összetűzést provokál Pakisztánnal azért, hogy elterelje a figyelmet az itt elkövetett atrocitásokról.
Augusztus 5-e óta az indiai hatóságok több száz embert – köztük számos politikust és munkatársaikat – vették őrizetbe Dzsammu és Kasmír államban, hogy elfojtsák a tagállam különleges alkotmányos státusának elvétele miatti tiltakozásokat. Az őrizetbe vettek közt van Mehbúba Mufti, az állam korábbi főminisztere is.
Dzsammu és Kasmír korábbi jogállása lehetővé tette, hogy az államnak – az egyetlen muszlim többségű indiai szövetségi tagállamnak – saját alkotmánya és nemzeti zászlaja lehessen, törvényeket hozhasson, illetve nagyobb fokú önállóságot élvezhessen, kivéve a külügyek intézését, a védelmi politikát és a tájékoztatást. Emellett minden szövetségi törvényt – kivéve az említett területeket érintő jogszabályokat – meg kellett szavaztatni a helyi parlamenttel is.
India és Pakisztán 1947-ben nyerte el függetlenségét. Azóta a két ország három háborút vívott Kasmírért, amelyre mindketten teljes egészében igényt tartanak. Kasmír nagyjából fele India, északi harmada Pakisztán, egy kis része pedig Kína ellenőrzése alá tartozik. A Kasmírt szétválasztó határon indiai és pakisztáni katonák tízezrei néznek farkasszemet.
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Bayer Zsolt: Elszabadul a pokol
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
A tomboló németek megmondták a rendőreiknek, kikkel foglalkozzanak a „rettegett magyarok" helyett
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Bohócot csinált az ellenfeléből a Barcelona tinisztárja - videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.