A legfelsőbb bírósági döntés kimondta, hogy Pedro Pierluisi egy alkotmányellenes törvényre hivatkozva vette át a hatalmat. Ezért – fogalmazott a döntés indoklása – „nem maradhat tovább a kormányzói tisztségben”.
Pierluisi helyi idő szerint pénteken délután tette le a hivatali esküt, miután a lemondott kormányzó, Riccardo Rosselló őt jelölte ki utódjául. A szenátus azonban nem hozott döntést az új kormányzóról, kinevezését csak a képviselőház szavazta meg. Eskütétele után az új kormányzó be is jelentette, hogy csak szerdáig lesz kormányzó, és elfogadja a szenátus döntését. A szenátus vezetője azonban – szavazás helyett – azonnal a legfelsőbb bírósághoz fordult. Kedden tartott sajtókonferenciáján az új kormányzó közölte: tiszteletben tartja a legfelsőbb bíróság döntést, és ha szükséges, lemond hivataláról.
A legfelsőbb bíróság Thomas Rivera Schatz szenátusi vezető érvelését tette magáévá. A politikus szerint ugyanis Pierluisi nem vett tudomást arról az alkotmányos előírásról, hogy eskütételéhez a törvényhozás mindkét házának szavazattal igazolt beleegyezése szükséges. A kormányzó egy korábbi törvény 2005-ben hozott kiegészítésére hivatkozott, amely lehetővé teszi a képviselőház és a szenátus egyetértése nélküli eskütételt is. Egy törvénykiegészítés azonban nem írja felül az alkotmányt – érvelt a legfelsőbb bíróság.
Pedro Pierluisi utódja – átmeneti időre – Wanda Vázquez igazságügyi miniszter lesz, aki azonban már korábban jelezte, hogy nem pályázik a kormányzói posztra.
A szenátus vezetője üdvözölte a legfelsőbb bíróság döntését, elemzők szerint azonban a szigetet megbénító politikai zűrzavar tartós folytatódására számítanak.
Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama, a Nagy-Antillák legkeletibb szigete. Viszonylagos függetlenséggel rendelkezik, de nem választ saját elnököt, az Egyesült Államok mindenkori elnöke az elnök, a szigetet pedig – az Egyesült Államok többi államához hasonlóan – kormányzó irányítja.