Mindeközben durva és személyeskedő vita bontakozott ki Trump és Nancy Pelosi képviselőházi elnök között a Fehér Házban a szíriai helyzetnek, illetve az amerikai csapatkivonásnak szentelt szerdai tanácskozás során. Az elnök sértegette, harmadrendű politikusnak, betegnek nevezte a demokrata párti házelnököt, aki később azt mondta Trumpról, az elnök „megzakkant”.
Nem sokkal a találkozó után Trump egy Twitter-üzenetében azt írta, nem ő, hanem Pelosi vesztette el önuralmát. Értesülések szerint a heves vita azután bontakozott ki, hogy Pelosi közölte Trumppal: Oroszország mindig is meg akarta vetni a lábát a Közel-Keleten, és az amerikai csapatkivonásnak köszönhetően ezt most meg is tette.
A Fehér Ház azt követően hívta találkozóra a törvényhozókat, hogy a képviselőház még szerdán elsöprő többséggel elfogadott, kétpárti határozatban ítélte el Trump döntését az amerikai csapatok északkelet-szíriai kivonásáról.
A republikánus és demokrata képviselők között szokatlan egyetértés mutatkozott az elnök politikájának elítélésben, a republikánusok is katasztrofálisnak és végzetesnek nevezték a csapatkivonást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!