Soros most „beégett” – de mi lehetett a gyakorlat korábban?

Soros Györgynek nem sikerült elérnie, hogy Várhelyi Olivért ne válasszák meg az unió Bizottságán belül a bővítési és szomszédságpolitikáért felelős biztosnak.

Forrás: MTI

Soros György most nem örül.

Mi viszont igen.

Van ilyen.

Soros Györgynek nem sikerült elérnie, hogy Várhelyi Olivért ne válasszák meg az unió Bizottságán belül a bővítési és szomszédságpolitikáért felelős biztosnak.

Pedig mindent megtett: személyesen hívta fel az általa pénzügyileg támogatott Német Külpolitikai Társaság elnökét, Daniela Schwarzert, hogy győzze meg Angela Merkel kancellár asszonyt a magyar biztos-jelölt elbuktatásáról. Az elnökasszony azonban nem vállalta a feladatot, állítólag azt mondta a telefonban Sorosnak, hogy „nem így mennek a dolgok”, illetve teljesen kizárt, hogy ilyen direkt politikai tanácsot adjon a kancellárnak.

Soros tehát kudarcot vallott, és ezért nem kár. Nagyon nem kár.

Viszont azért figyeljünk fel a hírre egy kicsit jobban. Mit is mutat mindez, miféle háttérállapotokat?

Először is induljunk ki abból, hogy Soros György még nem hülyült meg teljesen. Szerintem egyáltalán nem. (Ha mégis így lenne, akkor a további fejtegetés természetesen érvénytelen.)

Márpedig ha nem hülyült meg Soros, akkor nem véletlenül hívta fel az által indirekt módon irányított – vagy legyünk finomak: befolyásolt – Német Külpolitikai Társaságot.

Azért hívta fel, mert eddig minden bizonnyal működtek az ilyen és ehhez hasonló befolyásolási kísérletei. Most nem működött ugyanaz, ami eddig igen. Ennek többféle oka lehet, például az, hogy megváltozott a globális politikai helyzet. De most nem ez az érdekes.

Hanem az, hogy a napvilágra került telefonbeszélgetés megmutatja feketén-fehéren, milyen iszonyatos ereje és befolyása van a globális háttérhatalomnak a legfontosabb kérdések eldöntésére is.

A kiszivárgott hírből egyértelműen kiderül, Sorosnak természetes az, hogy ő „odaszólhat” Merkelnek, ki ne legyen az egyik uniós biztos. Ő, egy multimilliomos, akit senki nem választott meg semmilyen politikai pozícióra, egy demokratikusan megválasztott német kancellárnak megmondja, hogy „mi a pálya”.

Az persze hab a tortán – de leginkább döbbenetesen informatív –, hogy Merkelnek formálisan semmilyen funkciója sincs az unióban. Mégis őrá gondolt Soros a biztosi posztra jelölt személy kapcsán. Szóval akkor például még az is lehetséges, hogy korábban nem Juncker döntött a bizottságra vonatkozó kérdésekben?

De hagyjuk az álnaivitást.

Inkább emlékeztetnék valamire: 2014-ben a néppárt csúcsjelöltje a bizottsági elnöki pozícióra nem volt más, mint Jean-Claude Juncker (a csúcsjelölt szó mára kicsit viccesnek hangzik vele kapcsolatban). Merkel eleinte mégsem támogatta őt, de a britek, a hollandok, a svédek és a magyarok sem. Orbán Viktor is határozottan Juncker ellen volt, vállvetve David Cameronnal. Ám egyszer csak megváltozott Merkel véleménye, és Juncker mellé állt. Külön győzködte a svéd és a holland akkori miniszterelnököket (állítólag többek között csónakázás közben), és ők meggyőzettek…

Junckerről, miután megválasztották elnöknek, kiderült, hogy miniszterelnöksége idején (1995–2013) Luxemburgból egyfajta adóparadicsomot csinált a multicégeknek és pénzintézeteknek. Ebben az időszakban 548 egyedi megállapodást kötöttek a multikkal, többek között a Coca-Colával, az Ikeával, a FedExszel, a Procter and Gamble-lel. Luxemburgot sajátos Kajmán-szigetekké tette Juncker.

Sorosnak nem lehetett ellenére, hogy Juncker legyen az unió bizottságának elnöke, aki, akárcsak Soros, elkötelezett globalista, nemzetállam-ellenes és Európai Egyesült Államok-hívő. Talán igazolja kettejük szimbiotikus viszonyát az ötéves bizottsági ciklus, ami alatt többször élvezhettük a Juncker–Soros-puszilkodásokat és megmagyarázhatatlan, rendszeres találkozóikat.

Soros akkortájt is „jóban volt” Merkellel. De, megjegyzem, Soros esetleges Merkelre gyakorolt hatását némileg erősíthette, hogy Soros szoros üzleti, tulajdonosi és sokféle egyéb kapcsolatban áll már évtizedek óta a Rothschild és a hozzájuk erősen kötődő Goldsmith családdal. Ez kellő motiváló erő lehetett Merkel asszonynak abban az irányban, hogy az előtte általa is alkalmatlannak tartott, furcsa szokásoknak hódoló Junckert egyszer csak a legkiválóbb jelöltnek tartsa a bizottsági elnöki pozícióra. És talán még az is elképzelhető, hogy a fent említett gigacégek és társaik is Juncker megszeretésére ösztönözték a valaha kommunista, tőkeellenes nézeteket valló Merkelt…

Magyarul: a globális pénzügyi és gazdasági elit eldöntötte, hogy ki irányítsa az uniót.

Ám azóta talán fordult a világ valamicskét. Annyit biztosan, hogy Merkel kancellár asszony politikai befolyása látványosan, napról napra gyengül, készül a visszavonulására. Ezt pedig már Európában is beárazták…

Soros, úgy látszik, már nem a régi: nem vette észre a változásokat.

De a világ sem ugyanaz már, mint öt éve – legalábbis reméljük.