Cikket szánt az Index.hu arra, hogy ekézze a közmédiát, amelynek felvezetése: „Fullba nyomja az agymosást a köztévé”, lecsengése pedig, hogy ami elhangzott a televízióban: „a közmédia alá nem támasztott, bizonyítékok nélküli kreálmánya”.
A cikkben manipulációval vádolják a köztévét, és az abban megszólaló szinte minden szakértőt, de az egész írás végül önmagát leplezi le.
Hogyan?
A szerző szerint ennyi történt: „néhány száz békés menekült (sic!) – köztük több gyerek – felvonult az időközben lezárt magyar határhoz Tompánál, és mindenféle balhé vagy atrocitás nélkül letáboroztak, és azt mondák, addig maradnak, amíg nem tudnak továbbmenni. Írtuk feljebb, hogy ebből persze még sok minden lehet, de egyelőre ennyi történt”.
A valóság ehhez képest az, hogy:
De idézzük a szerb védelmi minisztert, Aleksandar Vulint (pannonrtv.com): „Ezek az emberek, akiket idehoztak, manipulálva vannak, hamis ígéreteket tettek nekik, hogy valaki ki fogja nyitni nekik a határátkelőt. Ezeknek az embereknek a nem kormányzati szervek olyan fényképeket mutattak az átkelőkön áthaladó autóbuszokról, ahol vidáman fogadják, üdvözlik őket...”
Ezek szerint az esemény súlyával és a nem kormányzati szervekkel (NGO) kapcsolatban Vulin miniszter is valamiféle, a magyar közmédia által foganatosított agymosáson esett át.
Egyelőre valóban „csak” ennyi történt.
A szerbiai táborok meg nyitottak...