Olaszország január 31-én elsőként függesztette fel a Kínával közvetlen légi járatokat és országos vészhelyzetet rendelt el. Ennek ellenére jelenleg Olaszországban a legmagasabb a fertőzöttek száma Európában. Lombardiában a fertőzés elsőként egy 38 éves olasz férfin jelentkezett, aki egy Kínából visszatért kínai kollégájával találkozott. Az olasz férfi tucatnyi más személyt fertőzött meg. A kínai férfiról azonban kiderült, hogy nem fertőzött, Kínában élő családjában viszont vannak fertőzöttek.
– Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára tegnap.
– A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére – közölte a repülőtér kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója tegnap az MTI-vel. Valentínyi Katalin közölte: a Budapest Airport megkezdte az észak-olaszországi tartományokból érkező utasok testhőmérséklet-mérését a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ tegnap bejelentette: tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból.

Fotó: Reuters
Az iskolások szálláshelye 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt.
Közel a nyolcvanezerhez
A legmagasabb szintű készültséget vezették be Dél-Koreában az új koronavírus miatt – jelentette be Mun Dzse In elnök tegnap Szöulban. Hangsúlyozta: a következő napok kritikusak lesznek a helyzet kezelése szempontjából. A dél-koreai hatóságok tegnap 169 új fertőzöttről és újabb halálos áldozatokról számoltak be. A Covid-19 fertőzöttjeinek száma az ázsiai országban jelenleg 602, míg a halálos áldozatoké öt. Közben újabb kilencvenhét ember esett áldozatul a koronavírus-járványnak Kínában és 648 új fertőzöttet regisztráltak. Egy kivétellel az új halálesetek mindegyikét a közép-kínai Hupej tartományból jelentették. A Covid-19 nevű kórokozó eddig 2442 ember halálát okozta a szárazföldi Kínában, a fertőzöttek száma 76 936, és 22 888-an épültek fel a betegségből. Világszerte további 1500 fertőzöttről és 19 halálesetről tudnak. A vírus eddig több mint 25 országban jelent meg, többek között Iránban, ahol tegnap bejelentették: három újabb halálos áldozata és 15 fertőzöttje van az új koronavírusnak. A halálos áldozatok száma így nyolcra nőtt. (MTI)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!