Csökkent a fertőzések száma Horvátországban és Szlovéniában

Több országban, köztük Horvátországban és Szlovéniában is csökkent a fertőzések száma hétfőre, elemzők mindazonáltal felhívják a figyelmet arra, hogy a hét végén kevesebb tesztet végeznek. Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban hétfőn újabb szigorításokat léptettek életbe.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 17. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Királyságból hétfőn hat nap óta először ezer alatt maradt az új fertőzések száma, a bejelentés szerint 713 új esetet regisztráltak, a Covid–19 betegségnek pedig három újabb halálos áldozata van az országban.

Indiában az utóbbi 24 órában több mint 900-an haltak bele a fertőzés okozta szövődményekbe, mindazonáltal a halálesetek számának emelkedő tendenciája ellenére az indiai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy az ország koronavírushoz köthető halálozási rátája a világon továbbra is az egyik legalacsonyabb.

Libanonban megugrott a fertőzöttek száma a bejrúti kikötőben augusztus elején bekövetkezett robbanás után, egészségügyi tisztségviselők hétfőn kéthetes karantént sürgettek a járvány lassítása érdekében.

A járvány továbbra is Dél-Amerikát és a karibi térséget érinti a legsúlyosabban: Kolumbiában már több mint 15 ezren haltak meg a vírus okozta Covid–19 betegségben, Peruban pedig napról napra rekordokat dönt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.

Hétfő estére világszerte meghaladta a 21 milliót az igazolt fertőzöttek száma, és több mint 775 ezren haltak bele a vírus okozta Covid–19-betegség szövődményeibe a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.