„Amerikában minden pedofilt kasztrálni kell”, írta Twitter-oldalán CJ Pearson, mire a közösségi oldal letiltotta fiókját a bejegyzés miatt, mert az megsértette a „visszaélésekre és zaklatásokra” vonatkozó irányelveit.
A szabályzat szerint ugyanis senki sem zaklathat másokat és nem buzdíthat erre senkit. Ez azt is jelenti, hogy nem fejezheti ki abbéli kívánságát vagy vágyát, hogy valakit fizikai sérülés érjen.
Míg a pedofilellenes véleményt azonnal tiltotta a közösségi oldal, maguk a pedofilok épp a Twitteren szerveznek maguknak közösséget, számos olyan fiókot lehet találni, amelyet pedofilok működtetnek.
Bár a Twitter szerint zérótolerancia van náluk az olyan tartalmakkal szemben, amelyek a gyerekek szexuális kizsákmányolását mutatják, és ez ellen aktívan harcolnak is, azonban a szabályzatban az áll, hogy a pedofilok nyugodtan megbeszélhetik egymással a kiskorúakhoz való vonzódásukat. Ráadásul meztelen képet is megoszthatnak a gyerekekről, ha az nem szexuális helyzetben ábrázolja őket.