Ahol Sztálin szelleme kísért

Berobbant a Kaukázus puskaporos hordója, szeptember vége óta véres háborút vív egymással Hegyi-Karabahért Örményország és Azerbajdzsán. A harcok máris százak, de könnyen lehet, hogy ezrek életét követelték. Miközben a szemben álló felek egymásra mutogatnak, úgy tűnik, a végsőkig elszántak. Az örmény szempont bemutatására Kovács Bálint egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, egyúttal Magyarország egyetlen örmény tanszékének vezetőjét kérdeztük.

Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem örmény tanszékének vezetője. Fotó: Teknős Miklós Forrás: Magyar Nemzet

– Harcolnak diákjai a fronton?

– Örményországi diákjaink közül sajnos igen, két korábbi diákunk már ott van, a mostaniak közül ketten pedig bármelyik pillanatban megkaphatják a behívót. Már megvolt a vízumuk, repülőjegyük Magyarországra, mikor kitört a háború, azonban a helyi törvények értelmében ekkor már nem hagyhatták el az országot. Emelkedett hangulatban vannak, bíznak a győzelemben, amely – Örményország földrajzi helyzetét ismerve – a világ első keresztény népének a fennmaradásában most valóban létkérdés. Ami nálunk csak a katonanótákból ismert, az Örményországban ma sajnos a mindennapi valóság: mind a behívott sorkatonák, mind az önkéntesek szó szerint dalolva mennek a harcmezőre. E mögött a hősiesség mögött tehát a félelem is ott van, hiszen ha Azerbajdzsán katonailag elfoglalja Hegyi-Karabahot, az akár etnikai tisztogatást is eredményezhet.

Kovács Bálint egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem örmény tanszékének vezetője.
Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

– Lehet igazságot tenni abban a kérdésben, hogy kié Hegyi-Karabah?

– Legfeljebb érveket felsorakoztatni. A vitában egy történelmi érvrendszer csap össze egy nemzetközi jogival, megfűszerezve a geopolitikai érdekekkel és az utóbbi harminc évben rárakódott etnikai gyűlölettel.

– Kezdjük a történelmivel!

– Ennek az egyik alapvető kérdése a „ki volt ott előbb”? Az örmény kereszténység fennmaradt emlékei egyértelműen visszavezethetők a IV. századra, a Krisztus születése előtti régészeti leletek például Nagy Tigrán örmény király városalapítását dokumentálják. Elég, ha a régió korabeli földrajzi ábrázolásait nézzük meg, Armenia mindig ott volt a térképen. Ehhez képest Azerbajdzsán egy fiatal nemzetállam, struktúrájában a dákoromán kontinuitáshoz hasonló elmélettel bizonyítják eredetüket, vagyis a modern etnikai tudatot visszavetítik egy korábban a térségben létező államra, az úgynevezett Kaukázusi Albán Királyságra. A másik sarkalatos pont a demográfiai és etnikai arányok kérdése. Ezzel viszont az a gond, hogy csak a XIX. századból vannak az első népszámlálási adataink, és azok is főleg a vallási arányokat jegyezték fel. Hegyi-Karabahban főleg örmény keresztények éltek, amit az azeriek úgy magyaráznak, hogy az az Orosz Birodalomhoz kötődő erőszakos örményesítés eredménye volt.

– Mit mond a nemzetközi jog?

– Az államok területi szuverenitása alapján Azerbajdzsán a terület birtokosa. Ez azonban Sztálinnak köszönhető. Az ő szelleme a mai napig ott kísért a harcmezők felett. Ő volt ugyanis, aki az „oszd meg és uralkodj” elve alapján az akkor körülbelül nyolcvan százalékban örmények által lakta Hegyi-Karabahot Azerbajdzsánnak adta. Aztán a Szovjetunió felbomlott, Hegyi-Karabah pedig maradt Azerbajdzsánnál. Ezzel a jogi megközelítéssel szemben áll a népek önrendelkezési elve. 1988-ban tartottak egy népszavazást, amelyen egyértelműen úgy határoztak, hogy a régió csatlakozik Örményországhoz, ez azonban nem emelkedett nemzetközi jogerőre, mivel Baku ezt nem engedte. A döntés azonban begyújtotta az indulatokat, több napig tartó pogrom indult az örmény lakosság ellen. Ez feltüzelte az örmény társadalmat, és egy olyan emlékezetpolitikai gépezet indult be, amellyel a nép kollektív emlékezete az eseményeket összekötötte az örmény népirtással. A konfliktus háborúvá fajult, ami Örményország katonai győzelmével zárult 1994-ben. Ezt azonban nem tudták politikailag is készpénzre váltani, Moszkva közvetítésével csak fegyverszünetet, nem pedig békemegállapodást kötöttek.

– Hegyi-Karabah függetlenségre törekszik. Létezik saját nemzeti öntudatuk?

– Létezik természetesen egy regionális öntudat, sőt van karabahi örmény nyelvi dialektus is, ugyanakkor történetileg, identitásukban, kultúrájukban semmiben nem különböznek az örményországi örményektől. Az önállósági törekvések csak egy állomást jelentenének, hogy később egyesülhessenek Örményországgal; az örmények nem szeretnének két külön államban élni.

– Miért kell Hegyi-Karabah ennyire mindkét félnek?

– A felsorolt történelmi indokokon túl geopolitikai szempontok miatt. Elég csak ránézni a térképre. Ha nem lenne Hegyi-Karabah, akkor Dél-Örményország egy nagyon nehezen védhető, 50-80 kilométeres sáv lenne, amelyet mind keletről, mind nyugatról Azerbajdzsán határolna, ugyanakkor gazdaságilag nincs kiemelkedő jelentősége a régiónak.

– Ha már geopolitika: milyen szereplők osztanak még lapokat?

– Először is, kellő komolysággal szögezzük le, hogy ezt az offenzívát nem az örmények kezdték, ők a béke és a status quo fenntartásában érdekeltek. Egy hárommilliós ország bolond lenne megtámadni egy nyolcmilliósat. Ugyanakkor most Örményország védekezve áll szemben Azerbajdzsánnal, Törökországgal és a törökök által odaszállított dzsihadistákkal. A muszlim szélsőséges zsoldosok egyébként a térségben is nagy fejfájást okozhatnak, például Oroszországnak sem hiányzik, hogy újra berobbanjon a csecsen konfliktus. Ennek ellenére Örményország most látszólag magára maradt, az oroszok nyíltan nem támogatják őket, míg az azeriek mögé politikailag és katonai felszereléssel egyértelműen és aktívan beállt Törökország. Sőt úgy tűnik, hogy a katonai konfliktusban most a törökök döntenek. Jó példa erre, hogy mikor múlt héten Moszkvában a felek tűzszünetet kötöttek, az azeri külügyminiszter a közel tízórás tárgyalás szünetében kiment a moszkvai azerbajdzsáni nagykövetségre, feltételezhetően megbeszélni a részleteket, a harcok azonban másnap folytatódtak. Ennek az oka pedig valószínűleg nem más lehetett, mint hogy Ankara a harcok folytatását akarta.

– És miért jó ez Törökországnak?

– Egyrészt, mert az azeri „testvérnép” számukra. Másrészt a térségben mutatott török aktivitás – mint a szír és a líbiai szerepvállalás esetén – feltételezhetően részben a török külpolitika tárgyalási lehetőségeit akarja növelni, részben az otthoni problémákat akarja elfedni a sikeresnek bemutatott külföldi akciókkal, illetve a nacionalista retorikával – hasonlóan Azerbajdzsánhoz.

– Van jelentősége, hogy keresztények és muszlimok harcolnak egymással?

– Igen, de nem vallásháború zajlik, még ha a vallási szimbólumoknak nagyon erős szerepe is van. Jó példa erre, hogy az örmény papok is ott vannak a frontvonalon, az egyik kezükkel áldást osztanak, a másikban ott a Kalasnyikov, ez számukra a puszta létért folyó küzdelem. Nemrégiben a sushi örmény katedrálist is bombatámadás érte, ami az egész keresztény világ együttérzését kiváltotta, a Magyar Katolikus Püspöki Kar is nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával közösen, amelyben az örmény keresztény testvérek fájdalmában való osztozásról írnak.

– Hogyan érhet véget a háború?

– Az biztos, hogy a háborúnak csak rossz vége lehet. Az a régió, amit óriási munkával harminc éve építgettek, csinosítottak, a helyiek büszkék voltak arra, hogy milyen szép város lett Sztepanakert, az már most szét van bombázva, és időbe, pénzbe kerül azt újra felépíteni. Ha Azerbajdzsán teljesen elfoglalja, az pedig biztosan etnikai tisztogatással jár: aki elmenekül, túléli, aki ott marad, azt meggyilkolják. Örményország részéről napirenden van Hegyi-Karabah függetlenségének elismerése is. Ezt eddig nem merték meglépni, ez ugyanis Örményország ellen jelenthetne azonnali azeri katonai támadást. Kérdés az is, hogy ki követné a nemzetközi jogi elismerést. Könnyen lehet, hogy ezzel csak olajat öntenének a tűzre.

Sztepanakert egy tüzérségi támadás után. Csak romok maradnak.
Fotó: MTI/AP

– Mi lehet a béke kulcsa?

– Véleményem szerint a térség státusának végső rendezése lenne a legfontosabb dolog, a de facto létező, azonban de iure el nem ismert köztársaság léte bizonytalansági tényező, mint látjuk, regionális és globális szinten is, ugyanakkor ebből a helyi örmény lakosság véleményét nem szabad kihagyni. Jelenleg a nemzetközi jog még mindig a jól láthatóan nem működő szovjet regionális struktúrákban gondolkodik, ezen jó lenne túllépni. Reményt adhat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 1994 óta békéltető úgynevezett Minszk-csoportja, melynek három társelnöke Oroszország, Franciaország és az Egyesült Államok; ugyanakkor látványos eredményeket nem sikerült felmutatniuk az elmúlt három évtizedben. Felmerülhet még a békefenntartók küldése. Ez nagyon hasznos lenne, mert az egyik fő probléma, hogy a két hadsereg szó szerint farkasszemet néz egymással 1994 óta a tűzszüneti vonalon. Hogy akkor miért nem küldtek eddig? Mert nem lehetett eldönteni, hogy milyen békefenntartókat hová küldjenek. Azerbajdzsán például attól félt, hogy ez konzerválná a határokat, a status quót. Moszkva pedig feltételezhetően nem akart ENSZ- vagy NATO-alakulatokat látni a térségben.

– Magyarországnak is megromlott a viszonya Örményországgal. Hogyan lehetne rendezni a kapcsolatokat?

– Örményország 2012-ben egyoldalúan felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal a Szafarov-ügy néven elhíresült eset miatt. (Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Szafarovot, aki álmában egy baltával végzett egy örmény katonával egy hazánkban tartott katonai képzésen. Hazájában azonban nem börtön, hanem ünneplés várta – a szerk.) Pedig Magyarországon jelentős, több ezres örmény kisebbség él, a tizenhárom törvényben elismert nemzeti kisebbség egyike. Régóta, a XVII. század óta itt vannak. Nemrégiben emlékeztünk meg az aradi vértanúkról, akik közül kettő ugyancsak vállaltan örmény származású volt, de a szabadságharcban mások is életüket adták a magyar hazáért. A dualizmus korából kiemelném Lukács Lászlót, aki miniszterelnök is volt. A magyar kultúra és történelem nagyon sokat köszönhet az örményeknek. Ezekre a közös pontokra kellene építeni a diplomáciai kapcsolatok rendezését. Bízom benne, hogy ebben segítséget jelenthet az országban egyedüliként működő örmény tanszék a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.