Ürügyet kerestek a keresztény kultúra lebontására a varsói tüntetők

Csak ürügyet kerestek az agresszióra és a keresztény kultúra lebontására a Varsóban a női jogokért tüntető baloldali aktivisták, mondta el a V4NA-nak Jerzy Kwaśniewski, a lengyel Ordo Iuris kutatóintézet elnöke. A szakértő rámutatott, az alkotmánybíróság döntése nem veszélyezteti az anyák életét, és mindössze azt a célt szolgálja, hogy a szülők ne vetethessék el a minimális fogyatékossággal születendő gyermekeket.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 10. 29. 11:35
Forrás: V4NA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel azonban a katolikus egyház szintén hozzájárult ahhoz, hogy fény derüljön a fogyatékos gyermekekkel szembeni diszkriminációra, a magukat feministának nevező aktivisták több templomot is megrongáltak, miséket zavartak meg, és nyílt támadásokat indítottak az egyház ellen. Kwaśniewski azonban nemcsak ezt az indokot látja a támadások mögött.

– A templomok elleni támadások valójában a keresztény örökség és identitás, valamint a törvényes rend elleni támadások, melyet Lengyelországban a katolikus egyház erkölcsi ereje jelképez – fogalmazott a szakértő. Ugyanakkor rámutatott, hogy a támadások elfajulásával – mely mögé a teljes lengyel ellenzék felsorakozott – a zavargásokkal, a szervezett templomrongálásokkal és a vandalizmussal egyre kevesebben tudtak azonosulni. Nyilvánvaló, hogy az alkotmánybíróság ítélete csak ürügy a tüntetésekre és az utcai agressziókra a #ToJestWojna (Ez egy Háború) hashtag alatt – fejtette ki Kwaśniewski.

A kérdésben a tények ellenére a Judith Sargentini utódjaként ismert Gwendoline Delbos EP-képviselő is megszólalt, aki azt követelte, hogy az Európai Bizottság (EB) lépjen fel a kérdésben, és védje meg az állampolgárait.

Delbos annak ellenére avatkozna be egy ország belügyeibe, hogy korábban az EB-alelnök, Věra Jourová adminisztrációja azt közölte a V4NA-val, hogy nemzeti politikai ügyekben nem nyilváníthatnak véleményt.

Nem kellett sokáig várni, és Ursula von der Leyen is nyilatkozott az ügy kapcsán. A bizottsági elnök elmondta, hogy a „haladást nehéz elérni, de könnyű elveszíteni”, és hangsúlyozta, hogy előre kell haladnunk, nem visszafelé.

Kwaśniewski nem lepődött meg a bizottsági tisztségviselők beavatkozásán. Kijelentette, hogy egy újabb példáját látjuk az EB-tisztségviselők uniós szervek hatáskörein kívül eső ügyekben való beavatkozásának. A szakértő arra is rámutatott, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság is megállapította, a tagállamok alapvetésként tekintenek arra, hogy „az embrió az emberi fajhoz tartozik”, és „szüksége van az emberi méltóságából fakadó védelemre”.

– Nemcsak, hogy nem létezik olyan elsődleges vagy másodlagos uniós jogforrás, ami jogi alapot adna az ilyen beavatkozásnak a tagállami belügyekbe, de még erős indikátorokat is felfedezhetünk az uniós joggyakorlatban, ami azt erősíti, hogy a tagállamoknak kötelessége jogi védelmet biztosítani a gyermek számára a születés előtti fejlődési szakaszban is – szögezte le Kwaśniewski.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.