A napokban egy szokatlan eset járta be a svéd sajtót, egy 67 éves férfit ítéltek el olyasmiért, amit 15 évvel korábban követett el. Az elítélt több alkalommal megerőszakolt egy 13 éves kislányt, aki csak 27 évesen jelentette fel az elkövetőt, mert addigra már olyan mélyen mételyezte a gyermekkori trauma az életét, hogy annak minden oldalát fel akarta tárni. A rendőrség nem nagyon tudott mit kezdeni az üggyel ilyen hosszú idő távlatában, többször is megrekedt a nyomozás és több ügyész is visszadobta az ügyet. Ekkor jöttek az Ezüst Farkasok, akik kezükbe vették a nyomozást.
A nyugalmazott rendőrökből álló tizenöt fős csoport olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekkel az aktív állománynak nincs kapacitása, vagy megfelelő tapasztalata.
A szenior rendőrök érdemi bizonyítékokat tudtak gyűjteni, amelyek alapján megalapozottá vált a gyanú és bíróság elé lehetett állítani a férfit. Tettéért három és fél év börtönt kapott a már nyugdíjaskorú elkövető.
Minden második negyedikest zaklattak már
A Göteborgi Egyetem friss kutatása, amely egy három évig tartó projekt része, arra az eredményre jutott, hogy a negyedik osztályosok felét érte már valamilyen szexuális zaklatás – verbális vagy fizikai jellegű – egy adott iskolai félévben, legalább egyszer. Az 1000 nyugat-svédországi gyermeken végzett felmérés eredménye a kutatókat is meglepte, mondta az egyik szerző, eddig ugyanis csak idősebb tanulókkal készítettek hasonlót és nem feltételezték, hogy ennyire rossz a helyzet.
Svédországban komolyan veszik a gyermekek elleni bármilyen erőszakot: mindenféle bántalmazás (akár egy anyai popsira csapás is) tilos. A pedofíliával összefüggésben pedig három jogcímen is büntethetőek az elkövetők, gyermekpornográfia, melynek minden formája büntetendő (készítés, birtoklás, terjesztés, ezek elősegítése), nemi erőszak gyermekkorú ellen és szexuális kizsákmányolás.
Az elmúlt évek, a társadalmat leginkább megrázó esete annak a külföldi gyermekovosnak a pere volt, aki gyakorlatilag minden jogcímet ezek közül kimerített, ráadásul minősítetten, mert foglalkozás körében követte el legtöbb tettét. A húszas éveinek végén járó férfi számos svéd kórházban dolgozott, ahol több mint 40, két és tizenkét év közötti gyermekkel szemben követett el különféle szexuális bűncselekményeket, amelyekért végül 2020. januárjában tíz év börtönt, szakmájától és az országból való végleges kitiltást kapott.
Gyermekfeleségek a 21. századi Svédországban
A skandináv ország meglehetősen szigorú a házasságkötés alsó korhatárának tekintetében, 2014 óta senki nem köthet házasságot 18 éves kor alatt. Ugyanakkor három évvel ezelőttig Svédország elismerte a külföldön kötött gyermekházasságot, így a migránsok törvényesen élhettek együtt kiskorú lányokkal. A statiszikai hivatal legutolsó adata szerint 2017-ben 109 gyermek volt házas, de a számuk ennél sokkal magasabb lehet(ett), hiszen a migránsok családi állapotát többnyire önbevallás alapján rögzítették. A nyugati kultúrától idegen gyakorlatnak egy széleskörű jobboldali összefogás vetett véget 2018-ban, ugyanis ezen a kormány nem akart változtatni. Ekkor a pártok törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a parlamentnek a gyermekházasság és a többnejűség megtiltására.
A kisebbségben kormányzó szociáldemokrata-zöld kormány még a marxista Balpárt támogatásával sem tudta megakadályozni, hogy a fentieket megtiltó törvényt a parlament megszavazza, így 2019. január 1-jétől nem ismeri el már az ország a gyermekházasság és a többnejűség semmilyen formáját, 2020. július 1-jétől akár négy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az, aki gyermekkel él házasságban.