Az elmúlt napokban nemzetközi össztűz zúdult Magyarországra, csupán azért, mert az Országgyűlés elfogadott egy törvénycsomagot a gyermekek védelme érdekében, amely a pedofilok ellen, a gyerekek és a szülők jogai mellett áll ki.
A pedofilellenes törvényt a Soros György amerikai milliárdos által finanszírozott álcivil szervezetek homofóbtörvénynek kezdték hazudni, annak ellenére, hogy az legkisebb mértékben sem irányul a homoszexuális emberek ellen, és nem is vonatkozik a 18 év felettiekre (természetesen, amennyiben nem követnek el pedofil bűncselekményt, de itt sem tesz különbséget a nemi irányultság között).
Az Origó sorra vette, hogy mely Soros-szervezetek bonyolítják le a Magyarország ellen irányuló, nemzetközi lejáratókampányt, annak érdekében, hogy megfeleljenek a milliárdos spekulánsnak és a Soros-birodalom trónörökösének, leendő új főnöküknek, Alexnek.
Míg ugyanis Soros Györgynek – részben politikai és üzleti céljai miatt – az illegális és tömeges migráció volt személyes ügye, addig fiának, Alexnek az LMBTQ-propaganda a személyes ügye. Az apja által finanszírozott szervezetek egyre inkább neki akarnak megfelelni, mivel fokozatosan ő veszi át a Soros-birodalom vezetését.

Fotó: Origo
A lejáratókampányt pedig ezúttal is Soros régi embere, Gerald Knaus vezényli.
Ahogy arról az Origó csütörtökön a Magyar Nemzet alapján beszámolt, Knaus ismét aktivizálódott. A Nyílt Társadalom Alapítvány egykori ösztöndíjasa, a Soros Györgyhöz köthető European Stability Initiative (ESI) elnöke, a spekuláns lobbistája kedden nyilvános Twitter-bejegyzésben kelt ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellen, mivel az megtiltotta, hogy a müncheni aréna politikai okokból szivárványszínű kivilágítást kapjon a német–magyar focimeccs idején.
Knaus egyik bejegyzésében az UEFA-val szembeni civil bojkottra szólított fel, majd a szövetség igazgatósági tagjairól is kirakott egy képet, amit az alábbi sokatmondó hozzászólással látott el: „Ki fél tőlük?”
Érdemes felidézni, hogy tavaly a Magyar Nemzet éppen Gerald Knaus személyében azonosította azt a személyt, aki migrációs kérdésekben a hazánk elleni lejárató akciók irányítójaként, illetve végrehajtójaként bukkant fel. A Magyar Nemzet ezt követően 2020 szeptemberében cikksorozatban számolt be a European Stability Initiative elnökének ténykedéséről. Knaus a cikksorozatot követően interjút adott a Magyar Narancsnak, ám a Magyar Nemzetben megjelent információkkal nem szembesítették. A balliberális hetilap azzal magyarázkodott, hogy az interjút még a Magyar Nemzetben megjelent tényfeltáró összeállítás előtt vették fel.