Január óta nem regisztrált olyan rossz járványügyi adatokat Spanyolország, mint most. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint másfél hét alatt több mint a duplájára, 537 főre emelkedett a százezer lakóra jutó országos betegszám. Az elmúlt 24 órában 31 060 új fertőzöttet és 12 elhunytat vettek nyilvántartásba, ugyanakkor a kórházakon nincs akkora nyomás, mint a téli időszakban. Ennyire rossz betegszámot azonban utoljára a harmadik hullám idején, január közepén regisztráltak. Akkor végül 899 főig emelkedett a százezer főre jutó esetszám, majd a szigorú járványügyi korlátozásoknak, köztük a régiós határlezárásoknak, éjszakai kijárási tilalmaknak és a vendéglátóhelyek bezárásának köszönhetően január végén meghajlították az autonóm régiók a járványgörbét.
Spanyolországban jelenleg nincs érvényben szükségállapot, mint év elején, azonban a központi kormány ugyanúgy, mint akkor, most sem hajlandó átvenni az irányítást és koordinálni az ötödik hullám leküzdéséhez szükséges műveleteket. Pedro Sánchez miniszterelnök minden komolyabb döntést a regionális vezetőkre bíz, akiknek azonban lényegesen kevesebb eszköz áll rendelkezésére mint korábban. Veszélyhelyzeti állapot kihirdetése nélkül ugyanis nem korlátozhatják szabadon az emberek mozgását, saját határaikat pedig egyáltalán nem zárhatják le. Az intézkedések bevezetéséhez a legfelsőbb bíróságok jóváhagyását kell kérniük.

A harminc év alatti, még oltatlan korosztályban kitört ötödik hullám szakértők szerint a legsúlyosabbak közé sorolható a dél-európai országban. Mivel korosztályonként oltanak, a fiataloknak még esélyük sem volt arra, hogy beoltassák magukat a Covid–19 ellen. Az éjszakai kijárási tilalom beszüntetése, a diszkók júniusi újranyitása és a tanév végi kirándulások azonban tökéletes melegágyat biztosítottak a koronavírus terjedésének ebben a korcsoportban. Az első gócpontok mallorcai osztálykirándulásokon alakultak ki, ahol különböző tömegrendezvényeket tartottak a félszigetről érkező diákoknak, melyeken rendre megszegték a biztonsági előírásokat. A tanulók egy részét a veszély észlelése után ugyan karanténba zárták, ám többségük tünetmentesen hazatért és terjesztette a vírust saját környezetében. A delta variáns egyre erőteljesebb jelenléte csak rontja a helyzetet – mondta Fernando Simón, a veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatója. Közölte: június 13. és 20. között a betegek kilenc, egy héttel később 16-18, jelenleg pedig már csaknem hatvan százalékuk szervezetében mutatják ki a delta mutációt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a statisztikai adatok még nem teljesen biztosak.