Acheson professzor példaként említette Fejzulai Kujtim esetét, aki 2020-ban négy embert ölt meg, később azonban az osztrák kormány elismerte, hogy Fejzulai becsapta a deradikalizációját vizsgáló szakértőket, melynek köszönhetően a vártnál korábban szabadlábra helyezték.
Egy másik példa a London Bridge terroristájaként ismert Usman Khan esete, aki az általa elkövetett támadás napján egy konferencián vett részt, majd szándékosan azokat vette célba, akik segítették a visszailleszkedésben.
A professzor által említett harmadik példa egy olyan szélsőséges iszlamista esete, aki 2020-ban kis híján megölt egy börtöntisztet a Whitemoor High Security börtönben, mindössze két nappal azt követően, hogy odaadták neki a deradikalizáló tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítványt.
A negyedik példa egy franciaországi eset: Bilal Taghi, aki 2016-ban két francia börtöntiszt meggyilkolásának kísérlete miatt 28 évet kapott, azzal hencegett a bíróságon, hogy megközelíthető és beszédes mintafogolynak tüntette fel magát, így sikerült elérnie, hogy csökkentsék a célpontjait őrző személyek számát csökkentsék. A Le Monde című lap 2016-ban megjelent cikkében arról ír, hogy egy szakszervezeti képviselő szerint Bilal Taghival a támadás napjáig semmiféle gond nem volt a börtön radikalizálódásmegelőzési osztályán, ahol három hónapig raboskodott.
A szakértő úgy véli, a minisztereknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk erre a munkára, mivel egyre nagyobb számban fordul elő, hogy elítélt terroristák simán átjutnak a kiszűrésükre használt biztonsági hálón – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Megoldásként Acheson professzor teljes változtatást javasol, szerinte ugyanis alapvetően meg kell változtatni azokat az embereket, aki a terrorizmus kockázatának mérését végzik, csakúgy, mint az általuk használt rendszereket, amelyeket a fogva tartás és a szabadulás során alkalmaznak.
Ian Acheson szerint sokkal nagyobb eséllyel fedezi fel a manipulációt egy olyan egységes, több szakterületet is jól ismerő csapat, amely részletesen megismeri a terrorista elkövetőt és életútját a bírósági ítélettől egészen a társadalomba való visszailleszkedésig, mint a jelenlegi rendszer, amelynek szinte minden tekintetben súlyos hiányosságai vannak. Szintén hatékonyak lehetnek az egyénre szabott kezelési programok, amelyeket több kulcsszereplő bevonásával végeznének el, fontos továbbá a közösségek szerepe, amelyek sokat segíthetnek a börtönből szabadult bűnelkövetők megfigyelésében.