Szlovákia bocsánatot kért a roma nők kényszersterilizálása miatt

A károsult nők számát csak becsülni lehet, de feltételezhetően több ezren vannak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 11. 25. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák kormány hivatalosan is bocsánatot kért szerdán amiatt, hogy az országban a kommunizmus korszakában a becslések szerint több ezer roma nőt kényszersterilizáltak. A négypárti koalíciós kormány nyilatkozatában elítélte az éveken át tartó jogsértéseket, és bocsánatot kért az érintettektől.

Az ország romaügyi megbízottja honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a károsult nők számát csak becsülni lehet, de feltételezhetően több ezren vannak.

A kormány tájékoztatása szerint 1966 és 1989 között az akkori hatóságok a kényszersterilizálást azzal a céllal hajtották végre, hogy visszafogják a roma kisebbség népszaporulatát. De egyes klinikákon még a kommunista rendszer bukását követően is – 1990-től egészen 2004-ig – jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre, hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz. Jogvédő szervezetek és az Európa Tanács is évek óta követelték a szlovák vezetéstől, hogy ismerje el az emberi jogok múltbéli szisztematikus megsértését, és kérjen bocsánatot az áldozatoktól. Dunja Mijatović, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán este mikroblogján üdvözölte a szlovák kormány döntését. Fontos első lépésnek nevezte a történteket, egyúttal szorgalmazta, hogy mielőbb teremtsék meg az érintettek kárpótlásának lehetőségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.