A francia elnök is elismerte, változásra van szükség a migrációs politikában

Az ellentétek helyett a közös pontokra koncentrált Orbán Viktor és Emmanuel Macron.

2021. 12. 13. 14:54
Orbán Viktor Macron Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Épp ideje, hogy jött: 2007 óta nem volt itt francia elnök

– így kezdte Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukat Budapesten, a karmelita kolostorban. A rövid, ám nagyon jó hangulatú eseményen a magyar kormányfő kiemelte: Magyarország viszonya Macronhoz a tisztelet, és mivel az enciklopédisták óta tudjuk, hogy a franciák nagyon jók definícióalkotásban,

 elfogadjuk a francia köztársasági elnök múlt heti kijelentését, miszerint politikai ellenfelek vagyunk, de európai szövetségesek is.

Orbán Viktor a nyilatkozatában hangsúlyozta: mind Macron, mind ő szeretik hazájukat, és Európa megerősítésén dolgoznak, ugyanis egyetértenek abban, hogy az öreg kontinensnek stratégiai fordulatra van szüksége. Szerintük nincs autonómia védelmi, nukleáris és mezőgazdasági önellátás nélkül.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Emmanuel Macron láthatóan jól érezte magát a sajtótájékoztatón, kiemelte: nagyon örül, hogy itt lehet Budapesten, és hogy bilaterális tárgyalásokat folytathat Magyarországgal, valamint a visegrádi négyek országainak vezetőivel is találkozhat.

Mi lojális partnerek vagyunk, és Európa-pártiak

– hangoztatta.

Beszédében úgy fogalmazott: – Európa szuverenitása elsődleges szempont lesz a januári francia uniós elnökség programjában. Megköszönte, hogy Magyarország a terrorizmus elleni küzdelemben közösen lép fel Franciaországgal.

– Bár korábban voltak nézeteltéréseink, az utóbbi hónapok migrációs történései megmutatták, hogy közösen kell fellépnünk határaink védelmében, közös európai cselekvésre van szükség – emelte ki.

A francia elnök hozzátette azt is: a mai tárgyalásokon szóba jön az energetikai szuverenitás és a digitalizáció is. Szerinte a szuverenitás, a jogállamiság, a stratégiai autonómia kérdésein túl arról is kell tárgyalni, hogy ezek mentén hogyan lehet gazdasági fellendülés Európában. Hozzátette: fontos, hogy a párbeszéd, a kompromisszumkészség mentén folyjanak ezek a tárgyalások.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a karmelita kolostorban 2021. december 13-án (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.