A legintenzívebben – 45, illetve 25 százalékkal – a családon belüli és a szexuális erőszak ugrott meg 2022 első három hónapjában. A párizsi rendőrség azonban azt állítja, hogy valójában csak a bejelentések száma nőtt meg, s a kiugró növekedés annak tulajdonítható, hogy a hatósági intézkedések miatt idén már működnek az új bejelentő csatornák és az áldozatokat segítő központok.
Tény, hogy visszaszorulóban vannak a Párizsban legjobban elterjedt utcai rablások, mint például a járókelők táskáinak a letépése, valamint a parkoló, piros lámpánál várakozó autók kifosztása. A 2019-ben mért adatokhoz képest idén 21,1 százalékkal csökkent a hasonló bűnesetek száma.
A dokumentum azért a 2019-es évet használja hivatalos referenciának, mert a 2020-ban és tavaly mért adatok nem tekinthetők reális hasonlítási alapnak a járványügyi korlátozások és a kijárási tilalmak miatt.
Forrás: Valeuractuelles.com
Zöld utat kapott az orvosi cannabis a spanyol parlamenttől
Jóváhagyja a spanyol parlament az orvosi cannabis széles körű használatát és engedélyezi annak gyógyszertári kiadását is. A kongresszus gyógyászati cannabissal foglalkozó albizottsága úgy döntött, zöld utat ad annak a javaslatnak, amely lehetővé teszi, hogy a rákbetegek, a sclerosis multiplexben, epilepsziában vagy endometriózisban szenvedők recepttel kiválthassák a gyógyszert elsősorban a kórházak gyógyszertárában, de nyitva hagyják az ajtót más patikák előtt is. A javaslatról szóló végleges szavazást jövő héten tartják meg az egészségügyi bizottságban, ahol várhatóan jóvá fogják hagyni. Onnantól hat hónapja lesz a gyógyszerügynökségnek arra, hogy elvégezze a szükséges munkákat ahhoz, hogy az orvosságok rendelkezésre álljanak a gyógyszertárakban. Az albizottság javaslatai között szerepel ugyanakkor, hogy fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a készítmények ne növeljék a cannabis általános felhasználási arányát, tehát azt valóban csak akkor írják fel, ha annak egészségügyi okai vannak.
Forrás: Rtve.es