Magyar–üzbég nukleáris együttműködési program indul

Szijjártó Péter: Közép-Ázsia stabilitását az európai biztonság szempontjából kulcskérdésnek tekintjük.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 10. 04. 10:49
SZIJJÁRTÓ Péter; NOROV, Vlagyimir
Szijjártó Péter üzbég hivatali partnerével tárgyalt Fotó: Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be sajtónyilatkozatában, hogy a három elemből álló programnak lesz egy technológiai lába, miután az újonnan épülő üzbegisztáni atomerőműben jó eséllyel speciális magyar hűtéstechnikai rendszert fognak alkalmazni. Mint mondta, ez a szabvány rendkívül hasznos lehet ott, ahol nincs elegendő víz a reaktorok számára kijelölt területen, márpedig ez esetben épp ez a helyzet.

Emellett lesz egy képzési komponens, az üzbég hallgatóknak kínált évi 170 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely egy részét leendő nukleáris szakemberek képzésére fogják felhasználni. Elindul egy fűtőelemekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési program is, tekintettel arra, hogy Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelője – sorolta.

A mostani energiaellátási válsághelyzetben a nukleárisenergia-előállítási kapacitások rendkívüli mértékben felértékelődnek, hiszen nukleáris energia nélkül Európában nem lesz biztonságos energiaellátás, és nem lesz megfizethető energia sem

– hangsúlyozta.

Szijjártó Péter ezt követően leszögezte, hogy a kormány Közép-Ázsia stabilitását kulcskérdésnek tekinti Európa biztonsága szempontjából, és ezt illetően Üzbegisztánnak mindig is kiemelt szerepe volt. Valamint megköszönte, hogy az újraválasztott Savkat Mirzijojev üzbég köztársasági elnök és delegációja Magyarországra látogatott el elsőként az Európai Unió országai közül.

Aláhúzta, hogy a közép-ázsiai térség rendszeresen komoly kihívásokkal néz szembe, és erre példaként hozta fel, hogy itt található Afganisztán, amelynek esete mutatja, hogy a nemzetközi terrorizmus egyik melegágyaként számon tartott régió gyakran kiindulópontja migrációs hullámoknak.

Ha ezeket a veszélyes jelenségeket ott, Közép-Ázsiában sikerül megállítani, akkor az európai kontinens biztonsága is sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül, és erre most különösen nagy szükség van

– fogalmazott.

A miniszter végül közölte, hogy az átfogó nukleáris együttműködési programról Orbán Viktor kormányfő és Savkat Mirzijojev üzbég elnök közös nyilatkozatot ír alá a nap folyamán, amelyet megelőz tizenhat együttműködési megállapodás aláírása különböző minisztériumok és intézmények között.

Vlagyimir Norov üzbég miniszter beszédében megköszönte, hogy idén már harmadik alkalommal van lehetősége találkozni magyar kollégájával és megvitatni a kétoldalú és nemzetközi kérdéseket is. Emlékeztetett, hogy tavaly márciusban Orbán Viktor miniszterelnöki egy partnerségi megállapodást írt alá, kijelölve a jövőbeli gazdasági, politikai és humanitárius célokat.

A miniszter megköszönte azt a 170 ösztöndíjas helyet is, amelyet országa egyetemi hallgatói kaphatnak, és bejelentette, hogy szeretnék, ha egy magyar rektor vezetne egy most létrejövő, új egyetemet. Mint mondta, a legmagasabb szintű tárgyalásokon ennek megvitatása is szóba fog kerülni.

Beszéde végén a miniszter emlékeztetett a novemberben esedékes EU–Ázsia konnektivitás csúcsértekezletre, amelyet Szamarkandban rendeznek meg, és ahová Orbán Viktor miniszterelnököt is várják.

 

Borítókép: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hivatali partnerével (Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.