A szeptember 26-i zárókoncert Liszt Ferenc 2. magyar rapszódiájával kezdődött. A műsorválasztás a helyszín miatt is különleges jelentést kapott: Liszt Ferenc gyermekkorában maga is megfordult és muzsikált az Esterházy-kastélyban. Ezt Csajkovszkij 1., b-moll zongoraversenye követte, amelynek szólistája a 2001-ben született Alexander Malofeev volt. Az orosz zongoraművész fiatal kora ellenére már a nemzetközi koncertélet ismert szereplője, a világ számos jelentős koncerttermében fellépett. Julian Rachlinnal korábban is dolgoztak együtt, legutóbb néhány hónappal a kismartoni koncert előtt álltak közösen színpadon. A koncert második felében Csajkovszkij 6., h-moll szimfóniája, a Patetikus hangzott el. A zeneszerző utolsó befejezett szimfóniáját 1893 októberében, alig néhány nappal Csajkovszkij halála előtt mutatták be Szentpéterváron.
A kismartoni koncert a Győri Filharmonikus Zenekar nemzetközi jelenlétének újabb állomása volt. Fűke Géza igazgató a fellépéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, az együttes több mint másfél évszázados győri zenei hagyományokra épít. A város zenei múltjához olyan világszerte ismert karmesterek neve kapcsolódik, mint Richter János és Nikisch Artúr, a társulat pedig az elmúlt évtizedekben számos nemzetközi rangú szólistával és együttessel dolgozott együtt.
A szeptember 26-i fellépéssel ez a hagyomány Kismartonban, a Herbstgold nemzetközi közönsége előtt folytatódott: a Győri Filharmonikus Zenekar Julian Rachlin és Alexander Malofeev társaságában adott koncertet a zenetörténeti emlékeket őrző Haydn-teremben.
Több mint 160 éves zenei hagyomány
A Győri Filharmonikus Zenekar története 1862-ig nyúlik vissza: ekkor alakult meg a Győri Ének- és Zeneegylet, a mai együttes jogelődje. A zenekar 1894-ben városi zenekarrá, 1968-ban pedig professzionális koncertzenekarrá vált. Győr zenei múltjához olyan világhírű karmesterek kötődnek, mint Richter János és Nikisch Artúr. Az együttes az elmúlt évtizedekben számos neves művésszel dolgozott együtt, köztük Plácido Domingóval, Fischer Annie-val, Kocsis Zoltánnal, Perényi Miklóssal, Bobby McFerrinnel és Sarah Changgal. Repertoárja a klasszikus szimfonikus művek mellett kortárs, filmzenei és crossover produkciókra is kiterjed, koncertjeivel pedig rendszeresen jelen van Magyarországon és külföldön. A zenekar igazgatója 2008 óta Fűke Géza, tiszteletbeli művészeti vezetője Berkes Kálmán.




















