Botrány a debreceni NL-meccs előtt: az ír kapus bojkottál, a felek népírtónak és ostobának nevezték egymást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rendkívüli körülmények között rendezik meg vasárnap este Debrecenben az Izrael–Írország Nemzetek Ligája-mérkőzést. Gavin Bazunu, az írek kapusa lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a szereplést, a válogatott többi tagja pedig négyórás tanácskozás után szavazott a pályára lépésről. A találkozót már korábban is komoly feszültség előzte meg: az Izraeli Labdarúgó-szövetség sértő hangú közleményben támadta az ír szövetségi kapitányt, aki népírtást emlegetett, a két csapat pedig a mérkőzés előtti kézfogás kérdésében sem ért egyet.

2026. 09. 27. 12:53
Gavin Bazunu lelkiismereti okból bojkottálja a debreceni meccset Fotó: JOHN THYS Forrás: AFP
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hallgrímsson debreceni sajtótájékoztatón már a korábbi szóhasználata miatt sajnálkozott.

– Erős szó volt, és helytelen volt ezt használnom – mondta a népirtás kifejezésről. Hozzátette, hogy a mérkőzés vállalása nem jelenti az Izrael gázai fellépésével való egyetértést.

Az izraeli kapitány kezet nyújtana, de az írek elutasítják

A szombati sajtótájékoztatón az izraeli szövetség kommunikációs vezetőjét, Shlomi Barzelt is szembesítették a korábbi sértő közleménnyel. – Én vagyok érte a felelős, és nem fogok bocsánatot kérni – jelentette ki Barzel, aki ugyanakkor Hallgrímsson aznapi nyilatkozata után visszavonta az ostobaságra vonatkozó kifejezést.

A két csapat között a mérkőzés előtti formaságok kérdésében is nézeteltérés alakult ki. Az írek ugyanis jelezték, hogy játékosaik nem fognak kezet az izraeli labdarúgókkal sem a találkozó előtt, sem utána. Ran Ben Simon izraeli szövetségi kapitány ugyanakkor világossá tette, hogy ő hajlandó lenne üdvözölni kollégáját. 

Kezet fogok Hallgrímssonnal 

– jelentette ki az izraeli szakvezető.

Az ír válogatott tagjai a vasárnapi találkozón fekete karszalagot viselnek majd a konfliktus valamennyi halálos áldozatának emlékére.

Az izraeli szövetség szerint a futball győzött

Az izraeli labdarúgó-szövetség üdvözölte, hogy az ír játékosok végül a mérkőzés lejátszása mellett döntöttek.

– Ma a labdarúgás győzött – fogalmazott Barzel, aki szerint a sportot és a politikát külön kell választani. Az izraeli szövetség közleménye ugyanakkor bírálta azokat, akik a találkozó bojkottját szorgalmazták.

A két ország labdarúgó-szövetsége között továbbra is jelentős az ellentét. Az FAI korábban Izrael nemzetközi szereplésének felfüggesztését kérte az UEFA-tól. Az ír szövetség ugyanakkor a lehetséges sportszakmai és pénzügyi következményeket is mérlegelte a mérkőzések vállalásakor.

A vasárnapi, 20.45-kor kezdődő találkozót biztonsági okokból rendezik a debreceni Nagyerdei Stadionban. A két válogatott október 4-i visszavágójának sem Dublin ad otthont: az írek pályaválasztásával, zárt kapuk mögött, a szerbiai Bácskatopolyán találkoznak majd ismét a csapatok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.