Nagy botrányt kavart Németországban a védelmi miniszter félresikerült újévi köszöntője, az ellenzék Christine Lambrecht lemondását követeli. A szociáldemokrata miniszter az Instagram közösségi oldalon osztott meg egy videót arról, hogy Berlinben mond újévi beszédet. Miközben az Ukrajnában tíz hónapja dúló háborúról emlékezik meg, a város – akár egy háborús övezet – a szilveszteri tűzijátékok zajától hangos, ráadásul szavait alig hallani.
A nem túl szerencsés párosításon túl ugyanakkor a német média azt is érzéketlennek tartja, ahogyan Christine Lambrecht az ukrajnai háborúnak tulajdonítja izgalmas szakmai tapasztalatszerzését.
– Európa közepén háború tombol, ami miatt számos különleges élményben részesülhettem, és sok különleges, érdekes emberrel találkozhattam, ezért szívből köszönetet mondok – hangzott el az újévi köszöntőjében.
Milyen kínos… A Bundeswehr (német hadsereg) jobbat érdemel!
– fakadt ki az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője, Florian Hahn.
– A szilveszteri tűzijátékoktól hangos újévi beszéd csak megkoronázza Christine Lambrecht baklövéseit – írta egy másik CDU-s politikus, Serap Güler, a Twitteren követelve a védelmi miniszter menesztését. Bejegyzésében hozzáfűzte, „ezek után ki vegye komolyan Németországot?”
Christine Lambrechtet az ukrajnai háború kitörése óta több alkalommal bírálták baklövéseiért.
Ahogyan a V4NA hírügynökség megírta, legendás az a háború kitörését követő büszke bejelentése, hogy Németország 5000 sisakot szállít a katonai segítséget kérő ukránoknak. Egy másik alkalommal pedig arról számolt be, hogy Németország 2025-től egy évre biztosítani tudja a NATO számára az új, intervenciós haderőt, amelynek létszáma 5000 katona lesz. Csakhogy a felajánlás után néhány órával később a saját tárcájának kellett korrigálnia, miszerint a Bundeswehr nagyjából 1500 főt tudna küldeni. Az is köztudott továbbá, hogy a német hadsereg készletei kezdenek teljesen kiürülni az Ukrajnának nyújtott fegyvertámogatás közepette – erről többször maga Lambrecht számolt be. A hadsereg állapota pedig siralmas, legutóbb például azt kavart nagy vihart, hogy egy hadgyakorlat után egyetlen bevetett Puma páncélozott harcjármű sem maradt üzemképes.