Orbán Viktor magyar miniszterelnök interjút adott a lengyel wPolsce24 televíziónak, amelyben élesen bírálta a jelenlegi lengyel kormányt, dicsérte Mateusz Morawiecki munkáját, valamint elmondta, hogy pezsgővel ünnepelte Karol Nawrocki győzelmét. Orbán Viktor szerint Donald Tusk elárulta hazafias nézeteit. Az interjú során az ukrajnai háború, az uniós költségvetés és a Visegrádi Együttműködés jövője is szóba került – írja a WP News.

A beszélgetés elején a magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy megtiszteltetés számára egy lengyellel beszélgetni, ugyanakkor nem mulasztott el egy kiszólást sem a jelenlegi lengyel kormány irányába.
Azt mondanám, hogy a hűség az egyik legfontosabb magyar tulajdonság. Most is hűségesek vagyunk barátainkhoz, akik több csatában is harcoltak velünk, különösen Brüsszelben
– mondta Orbán. Ezután kitért arra, hogy az igazságosság számít, és ami jelenleg Lengyelországban történik, az teljesen elfogadhatatlan, törvénytelen, erkölcstelen és antidemokratikus. A miniszterelnök szerint szégyenletes, hogy az Európai Unió vezetői, akik egy olyan közösséget irányítanak, amelyhez mi is tartozunk, nemcsak hallgatnak, hanem még támogatják is a lengyel miniszterelnök politikáját. Az európai értékek szempontjából ez teljességgel elfogadhatatlan.
Nawrocki győzelme is szóba került
Bontottunk egy hatalmas üveg pezsgőt
– válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogyan reagáltak Nawrocki választási győzelmére. A miniszterelnök elmondta, hogy ez történelmi győzelem volt magyar szemszögből, ugyanis a választás lehetőséget nyit a közép-európai együttműködés megújítására. Majd kitért rá, hogy
mi Visegrádi Csoportnak nevezzük, de hívhatjuk bárhogyan. A lényeg a kooperáció, amely hatalmas siker volt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, Andrej Babis cseh kormányfővel és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. Ez jól működött. Franciaországnak és Németországnak is számolnia kellett velünk fontos uniós ügyekben. A visegrádi együttműködés, illetve a regionális összefogás nélkül ez lehetetlen
– jelentette ki.