A Kamcsatkát és a Kuril-szigeteket sújtó erős földrengést követően helyenként 5-6 méter magas szökőárhullámok csaptak le a partokra – erről Igor Medvegyev, a P. P. Shirshov Oceanológiai Intézet szökőárlaborjának vezetője számolt be – írja a Life.ru

A Kamcsatkát és a Kuril-szigeteket sújtó erős földrengést követően helyenként 5-6 méter magas szökőárhullámok csaptak le a partokra – erről Igor Medvegyev, a P. P. Shirshov Oceanológiai Intézet szökőárlaborjának vezetője számolt be – írja a Life.ru
A megfigyelések szerint Kamcsatka és a Kuril-szigetek több térségében a cunamihullámok magassága elérte az öt–hat métert
– nyilatkozta a TASZSZ hírügynökségnek.
Mint ismert, július 30-án reggel – helyi idő szerint – Kamcsatka térségében 8,8-es erősségű földrengés pusztított.
Ez volt a legerősebb rengés a félszigeten 1952 óta. A földmozgás cunamiveszélyt váltott ki, a hullámok többek között az Elizovszkij járást is elérték. A rengés hatása kiterjedt Szahalinra és a Kuril-szigetekre is.
A Kuril-szigeteken történt pusztító földrengés után cunami öntötte el Szevero–Kurilszk kikötőjének egy részét, valamint az Alaid halászati vállalat területét. A lakosságot evakuálták, a helyzetet a regionális mentőszolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérik – közölte az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma.
A régióban szükségállapot van érvényben.
Kamcsatka lakott területein nem tapasztaltak jelentős vízszintemelkedést, de a mentőszolgálatok továbbra is készenlétben vannak a partvidéken.
„Kamcsatkában a mentők mintegy hatvan nyaralót evakuáltak a Halaktirszkij strandról, három nagy terepjárót bevetve” – áll a hivatalos jelentésben.
Az epicentrum közelében, a Szumsu sziget partján tartózkodott az Orosz Földrajzi Társaság „Keleti bástya – Kuril-szigetek” expedíciója, amelynek táborát elsodorta a cunami. A harmincfős csoport tagjai sértetlenül vészelték át a pusztítást, de felszerelésük nagy része odaveszett. A résztvevőket később a mentőszolgálat látta el. A földrengés következtében Kamcsatkán rendkívüli állapotot hirdettek; egy óvoda fala leomlott, több ember orvosi ellátásra szorult, és hatvan nyaralót evakuáltak a Halaktirszkij strandról.
A földrengést követően rendkívüli állapotot rendeltek el Petropavlovszk-Kamcsatszkijban – erről Jevgenyij Belyajev polgármester tájékoztatta a nyilvánosságot.
„Ez azt jelenti, hogy minden hatóság fokozott készültségbe lépett. A földrengés után már megkezdtük a szükséges helyreállítási munkálatokat” – írta a városvezető.
Akár egy évig is eltarthatnak az utórengések a Kamcsatkát sújtó erős földrengés után – nyilatkozta Petr Sebalin, az Orosz Tudományos Akadémia egyik földrengéskutató intézetének igazgatója a RIA Novosztyinak. Elmondása szerint a jelentősebb utórengések várhatóan több mint egy hónapig, sőt akár egy évig is érezhetők lesznek. Hozzátette:
Japánban utoljára 2011-ben történt ilyen erősségű földrengés.
Oroszországban a természeti katasztrófának nem voltak halálos áldozatai. Cunamiriadót azonban több országban is elrendeltek, köztük Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken.
Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, a földrengést követően Hawaiin óriási a készültség és a vészhelyzet, miután a rengés nyomán egy 1,2 méter magas cunamihullám csapott le Haleiwánál, Oahu szigetének északi részén – közölte a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal.
A Hawaiira kiadott cunamiriadó szerint az Északi-Hawaii-szigetek egyes partszakaszain a következő órákban akár 3 métert is meghaladó, a szokásos dagályszintnél jóval magasabb hullámokra lehet számítani.
Hawaiin vészhelyzeti menedékhelyeket nyitottak meg, miután a hatóságok evakuálásra szólítottak fel. A kormányzó figyelmeztetett: a cunamihullámok „körbesöpörhetik a szigeteket”.
Borítókép: Helyi minisztérium mentőcsapatai a Kamcsatka-félszigeten (AFP)
A szövetség vezetői júliusban ülnek össze.
Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette a szervezetet.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
A tárcavezető alkalmatlannak nevezte az Európai Bizottság vezetőit a tárgyalások után.
A szövetség vezetői júliusban ülnek össze.
Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette a szervezetet.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
A tárcavezető alkalmatlannak nevezte az Európai Bizottság vezetőit a tárgyalások után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.