Háború a szövetségesek között?
„Amerikának hatalmas geopolitikai érdekei vannak Európában.” (Zbigniew Brzezinski)
2023. február 8-án a veterán tényfeltáró amerikai sztárújságíró: Seymour Hersh magas rangú CIA-forrásaira hivatkozva azt állította, hogy kilenc hónapnyi előkészítés után Biden elnök kifejezett utasítására amerikai terrorakció robbantotta fel a német és európai energiaellátást biztosító Északi Áramlatokat. Hersh 1969-ben leleplezte az amerikai hadsereg My Laiban, Vietnamban végrehajtott mészárlását, tudósított a Watergate-botrányról, Kambodzsa titkos bombázásáról, 2004-ben pedig az amerikai hadsereg Abu Ghraib börtönében jogellenesen fogvatartottakról írt. Feltárta az Oszama bin Laden halála körüli ellentmondásokat, végül leleplezte azt a hamis vádat, miszerint Bassár el-Aszad vegyi fegyvereket vetett be civilek ellen a szíriai polgárháborúban. Az áramlatok elleni terrortámadást Hersh szerint a Baltic Operations 22, azaz BALTOPS 22 elnevezésű NATO-hadgyakorlat fedése alatt, norvég vizeken, norvég segédkezéssel hajtották végre. Norvégia – érvel – azért is vállalkozott olyan készségesen a közreműködésre, mert a német–orosz gázvezetékek kiiktatása eltakarította az útból saját földgáz eladásának versenytársát, ami révén rekordbevételekhez jutott. Jens Stoltenberg egykori norvég miniszterelnök, aki amerikai támogatással került a NATO főparancsnoki posztjára, készségesen vett részt a terrorakció kivitelezésében.
Hersh szerint 2022. szeptember 26-án a norvég haditengerészet P8-as felderítő repülőgépe rutinrepülés közben egy, a detonációt aktiváló szonárbóját dobott le a vezetékekre. Ez néhány óra múlva működésbe hozta az amerikai haditengerészet által a hadgyakorlat fedése alatt korábban odatelepített, nagy erejű C4-es robbanószerkezeteket, amik a négy csővezetékből hármat üzemképtelenné tettek.
Az amerikai média akkor a terrortámadást megoldatlan rejtélyként, illetve valószínű orosz önszabotázsként tálalta. Az oroszokra terelt gyanút azonban még a meglehetősen hiszékeny és erősen oroszellenes beállítottságú közvélemény sem vette komolyan, ezért aztán nem is erőltették. Hersh cikkének állításait a CIA és a Fehér Ház is élesen cáfolta. Nem így a németek, ahol az agg, 85 éves veterán Hersh leleplezése máig semmilyen reakciót nem váltott ki a kormányból. A teljesen egyenáramosított és ellenőrzött fősodrú német média egy napig hallgatott, míg végre talált egy szakértőt, aki a fent idézett állításokat cáfolta. Ezzel az ügyet részükről elintézettnek tekintették. Az egész világ a gázvezetékek elleni állítólagos amerikai–norvég terrortámadásról beszél, kivéve a németeket. Németország ugyanis, mint arra már többször utaltam, nem létezik.
Ezt mindenki a saját szemével láthatta 2022. február 7-én, amikor Biden elnök és Scholz kancellár közös fehér házi sajtótájékoztatóját nézte. Itt ugyanis a vadnyugati hős szerepében tetszelgő agg Biden egyértelműen kijelentette, hogy „ha Oroszország betör [Ukrajnába], nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget fogunk vetni neki.”
Az ott lévő újságíró kérdésére, hogy ezt mégis hogy, amikor német felségterületről van szó? Biden cowboy magabiztosan közölte, hogy: „Meg fogjuk oldani.” Közben gondolatban megmarkolta a Coltját és Henry Fondának képzelte magát. Scholz pedig, aki Európa gazdaságilag legerősebb, legnagyobb országának kancellárjaként érkezett Washingtonba, immár az USA alattvalójaként állt az amerikai elnök mellett, vagy még inkább úgy, mint az a vadnyugati filmekből ismert mellékszereplő, aki azért nem képes időben fegyvert rántani, mert nincs neki, ezért aztán sorsára várva, lemondóan néz a rászegezett pisztolycsőre.
Nincs még egy ilyen szánalomra és megvetésre méltó elit, mint a német. Még a daliás szovjet idők kommunista kormányai és sajtója is képes volt arra, hogy legalább egy cáfolatot megfogalmazzon. Hogy mi, „pofa be”-re kényszerítettek legalább a cáfolatból megtudhassuk, mi is történhetett. Nem így az értékorientált (Wertegemeinschaft) németek, akiket még egy tagadással sem tisztel meg a saját kormányuk, és ezért szövetségeseik sem kényszerülnek magyarázatra.
Európa a célkeresztben
„Egy orosz támadás esetén az amerikai és NATO-stratégia szerint Európa lesz az egyetlen hadszíntér, anélkül, hogy az USA-t közvetlen veszély fenyegetné. Németország, mint feltételezhetően központi ellátási bázis, azonnali rakétatámadásnak lenne kitéve. A nukleáris NATO, mint katonai szervezet semmilyen garanciát nem nyújt Európa sértetlenségére. Európában csak az oroszokkal együtt és nem ellenükre lehet tartós a biztonság.” (Klaus von Dohnányi)
Az USA és európai szövetségesei erkölcsös hatalmakként szeretik láttatni magukat. Az USA esetében az álca mindegyre felfoszlik és kilóg alóla a lóláb, sőt néha az egész lovarda. Ilyenkor mindenki számára láthatóvá válnak azok a kőkemény üzleti, hatalmi érdekek, amiktől az USA az, ami.
Ma sem érdekli más, mint a nyersanyagok, az energiahordozók, a kereskedelmi útvonalak feletti ellenőrzés megszerzése és birtoklása. Az USA számára ugyanis a politika a fenti céloknak alárendelt érdekérvényesítés. Európát ellenben mintha elvakította volna a moralizálás és a jóemberkedés. Ezzel a fojtogató keverékkel akarja leplezni, hogy sajátjai érdekeinek képviseleténél fontosabbnak tartja az amerikai érdekek kiszolgálását. Európa legfontosabb országai és az Európai Unió élén ugyanis olyan komprádor vezetők tüsténkednek, akik versenyt futnak az amerikaiak kegyéért, és az USA követeléseit saját politikai közösségeik kárára érvényesítik. Országaik, választóik sorsa iránt teljes közömbösek. Jól látszik, hogy kiválasztásuk feltételéül azt szabták, hogy a Washingtonból diktált elvárások túlteljesítésében vitézkedjenek. Európa önérdekét nem képviselik, sőt be sem tudják azonosítani. Egy részük korrupt, megvásárolt, zsarolható Bíberach, a többi ideológiavezérelt megszállott. Mindegy is, mert mindegyikük sorsa Washington kényétől-kedvétől függ.
Az orosz–ukrán háború felfedte az euroatlanti viszony Európa-ellenes természetét.
Hershnek az amerikaiak és a norvégok által Európa ellen végrehajtott terrortámadásáról szóló elméletét mind addig nincs okunk kétségbe vonni, amíg valaki egy másik, legalább ennyire hihető és logikus magyarázattal elő nem áll. Addig azonban számolni kell azzal, hogy a NATO-hadgyakorlat örve alatt előkészített amerikai–norvég terrortámadás bizalmi válságot okozott Európában és közös védelmi szervezetünkben. Milyen szövetséges az, amelyik terrortámadást hajt végre a szövetségesei ellen? Mennyire bízhatunk benne? Mennyire vethetjük neki a hátunkat? Milyen katonai, védelmi szövetség az, amelynek tagjai egymás ellehetetlenítésére vetemednek?
Európa gyengeségét és bűnös kiszolgáltatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sem a fenti kérdéseket, sem a belőlük levont következtetéseket nem merjük kimondani.
Egyszer volt, hol nem volt
„Tényleg vazallusok akarunk lenni, akik vakon engedelmeskednek az amerikaiaknak?” (Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter, 2018)
Mára Európa mindhárom egykor vezető nagyhatalmáról kiderült, hogy oda régi dicsőségük, és ma már középhatalmi státusuk megőrzése is jelentős erőfeszítést igényel a részükről.
Franciaország eltűnt, mint az aranyóra. Sztrájkok, tüntetések, állandósuló békétlenség jellemzi. A francia forradalom óta kettévált ország mindkét fele ellenségként kezeli a másikat. Az egykor az integráció mintaországának számító Franciaország nem tud mit kezdeni egyre jelentősebb muszlim kisebbségével. Macron elnök kifújt, erőtlen, ötlettelen, megúszásra játszik. Országa gazdasági és politikai csődben van.
Nagy-Britannia a brexit után képtelen volt új szerepet találni magának. Az amerikaiak intézőjeként fontoskodik, parancsolgat az európaiaknak, állandósult hatalmi vákuumát azzal palástolja, hogy újra ő a legelvetemültebb háborús uszító.
A brit sajtó a leghiteltelenebb, legmegbízhatatlanabb, az egykor etalonnak számító BBC mára közröhej tárgya. A brit politikai rendszer, társadalom elkorhadt. Gazdaságuk recesszióban. Skócia, Wales, Észak-Írország leválás alatt áll. Uralkodóházuk állandósult celebbotrányai nélkül teljes érdektelenségbe süllyednének. Új királyukat nemrég a nyugat ügyeletes üdvöskéje, Zelenszkij ukrán színész-elnök még azzal sem tisztelte meg, hogy az elvárható dress code-nak megfelelően öltözzön fel. Szokásos jelmezében jelent meg, hogy ország-világ lássa, most jött a frontról, ahol miután egy lerobbant tankot kellett megjavítania, épp egy bevetést hagyott ott, hogy Londonba siessen. Senkit sem lepett meg, hogy az azóta már megbukott brit miniszterelnök, Boris Johnson amerikai gazdája képviseltében tavaly tavasszal személyesen hiúsította meg a már majdnem kitárgyalt békét Oroszország és Ukrajna között.
A németek, szemben a franciákkal, egységesek és újra menetkészek. Most nem katonának, hanem inkvizítornak sorakoztak fel, gépfegyver helyett felemelt mutatóújjal hadonásznak. Erkölcscsőszi és modernizálói hivatásukat újra földrészünk szolgálatába állították.
Csak most nem barnává, hanem zölddé parancsolnának minket. A németek álságosok. Atomstopot hirdetnek, de közben a francia és lengyel atomerőművek által termelt áramból vásárolnak. Évek óta harcolnak a fosszilis energiák felhasználása ellen, miközben visszatértek a szénbányászathoz és a szénerőművekhez. Most éppen Lengyelországgal versenyeznek a legszennyezőbb anyagokat kibocsátó ország címéért. Nyerésre állnak.
A németek árulók. 2022. szeptember 5-én Hálátlanok, szégyentelenek címmel Gorbacsov temetése kapcsán az alábbiakat írtam a blogomra:
Egyetlen német politikus sem volt, aki kifejezésre juttatta volna köszönetét annak a Gorbacsovnak, aki nélkül hazájuk még mindig ketté lenne osztva. Nyilván azért, mert olyan, hogy Németország már nincs, ezért vezetői sincsenek. Vannak ugyan olyanok, akiket államelnöknek, kancellárnak vagy külügyminiszternek hívnak, de ez ne tévesszen meg senkit. Már régóta mindenki tisztában van vele, hogy ők saját magukon kívül senkit nem képviselnek. A temetés napja egyértelművé tette, hogy a németek új vallása a gyávaság. Vezetőik gyávák, hálátlanok, kulturálatlanok, tiszteletlenek. Eloldották magukat az európai kultúrától, körvonaltalan, arcnélküli senkik. A németek egy része pedig nemcsak eltűri, de követi is őket. Ne tegyen tehát a németeknek gesztusokat, szívességet senki, mert nem értékelik, és nem fogják viszonozni!
Pedig akkor még gyávaságukat és árulásukat nem kapcsolták a mostani turbófokozatba. Jelenleg ott tartanak, hogy német tankokat, ezúttal nem Tigriseket, hanem Leopárdokat küldenek az oroszok ellen az ukrán frontra. Az ellen az Oroszország ellen, amely lehetővé tette, hogy Németország és ezzel Európa békésen újraegyesüljön. Kivonta a csapatait Kelet-Németországból, aminek a kikényszerítésére a németeknek nem volt erejük, az amerikaiaknak pedig nem állt szándékukban akár csak egyetlen katonát is feláldozni értük. Az oroszok bizalomépítésként ahhoz is hozzájárultak, hogy az újraegyesült Németország a NATO tagja legyen. Most azonban ukrán, értsd. amerikai nyomásra, vagy puszta túlteljesítésből a németek de facto háborút indítottak Oroszország ellen, ahogy azt szerény képességű, zöld–uszító külügyminiszterük, Annalena Baerbock őszinteségi rohamában ki is kotyogta. A radar alatt csúszó-mászó német kancellár, a Hitler előtti utolsó gyáva és tehetségtelen szociáldemokrata német elődjének, a méltán feledésbe merült Hermann Müllernek (1928–1930) a reinkarnációja.
Müller azért mondott le és írt ki új választást a gazdasági világválság legsötétebb órájában, mert nem akart felelősséget vállalni a munkanélküli segély átalakításáért. Scholz habozó, önellentmondó, megúszásra játszó politikája ahhoz elég volt, hogy Angela Merkel helyetteseként ne kerüljön főnöke látómezejébe, aki így életben hagyta, de ahhoz már édeskevés, hogy egy háborús helyzetben, amiben hadsereg és szövetséges nélkül maradt, helyt álljon.
Talán még azt sem fogta fel, hogy országa ellen harmadszor indítottak háborút az amerikaiak, tehát célkeresztben van. A nemzeti identitást jóléti identitásra cserélő németek az ő vezetésével még megúszásra sem játszhatnak, mert habozó látszatteljesítésük ukrán győzelem esetén nem lesz elég sem az ukránoknak, sem a nyeregbe kerülő, szilajan németellenes lengyeleknek. Akkor majd ki kell fizetni a lengyelek által kért horror összegű jóvátételt, és el kell fogadni, hogy Németország lengyel (még közvetlenebb amerikai) uralom alá kerül. Ha az oroszok győznek, amit egyáltalán nem lehet kizárni, akkor pedig számítaniuk kell az oroszok bosszújára.
És a németekért senki sem fogja a kisujját sem mozdítani.
Ki lesz az amerikaiak európai helytartója?
„Ha az USA Európát európai földön védené meg, az eredmény ismét csak egy porig rombolt Európa és egy sértetlen USA lenne.” (Klaus von Dohnányi)
A három, mára középhatalommá vált egykori európai nagyhatalom mellé felzárkózni készül a felettébb ambiciózus és agresszív Lengyelország. Az orosz–ukrán háborúban a lengyelek kétfrontos harcra vállalkoztak. Egyaránt harcolnak a németek és az oroszok ellen.
És ellenségüknek tekintenek mindenkit, aki nem fújja velük együtt teljes erőből a harci kürtöket. A lengyel elit újra az angolszászokra tett. Abban bízik, hogy ezúttal nem árulják majd el őket, mint a második világháború alatt és után. Együtt lihegnek az amerikaiakkal és a britekkel, úgy érzik, itt az ideje annak, hogy Lengyelország végre nagyhatalmi politikát csináljon. Amerikai megbízásból 2014-ben Kijevben, majd pár évvel később Fehéroroszországban is bepróbálkoztak a demokráciaexporttal. Mert mindaddig azt hitték, hogy majd nekik is osztanak lapot, amíg Victoria Nuland, az USA illetékes államtitkára be nem szólt nekik is, hogy: „f…ck the EU!” Ami egyértelművé tette, hogy azok a németek, franciák, lengyelek, akik megbízásukból arrafelé tüsténkednek, nehogy már elhiggyék, hogy beleszólhatnak a nagyok dolgába. Hiába, a nagyzási hóbortban szenvedő lengyelek szemmel láthatóan beleszerettek a saját sztorijukba, ami nem sok jóval kecsegtet.
Vajon mi lesz velük és a muszlimbarát, de törökellenes, orosz energia nélkül maradó, zöldforradalmat papoló Amerika-csicska vezetés alatt álló Európával, ha az orosz–ukrán háború végén a kínai veszélyre koncentráló USA bevált szokása szerint Európát is magára hagyja, ahogy azt Vietnammal, Irakkal és Afganisztánnal tette?
Mert végül is, ők nem egy európai ország, ők az Amerikai Egyesült Államok.
A huszonegyedik század is a reálpolitika világa. Ahogy mindig, most is érdekek és képességek, más szóval: az erő fog megmérkőzni az utópiákkal, az absztrakt elvekkel és a mindent elborító üres moralizálással.
Én ebben a küzdelemben az előbbiek győzelmére fogadok.
Borítókép: Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszél Látlelet az orosz–ukrán háborúról című könyvének bemutatóján a Terror Háza Múzeumban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
