Nem fest túl pozitív képet a francia államfőről az a felmérés, amit az Elabe közvélemény-kutató készített a BFMTV megbízásából, a megkérdezettek 57 százaléka szerint ugyanis nem hiteles Macron adócsökkentéssel kapcsolatos ígérete. A francia elnök hétfő este adott televíziós interjút, amelyben kijelentette, hogy 2027-re jelentős, akár kétmilliárd eurós adócsökkentés tervez bevezetni a középosztály számára.
A válaszadók 41 százaléka szerint Macron ígérete nem igazán hiteles, 16 százalék szerint pedig egyáltalán nem az.
Ami a francia államfőnek az országra vonatkozó jövőképét illeti, még ennél is rosszabb eredményt hozott a felmérés,
a megkérdezettek 64 százaléka ugyanis úgy érzi, hogy Emmanuel Macronnak nincs sem projektje, sem átfogó elképzelése az ország dolgairól, ez az arány hat százalékkal több, mint 2022 októberében.
Még szembetűnőbb a növekedés, ha a mostani eredményt Emmanuel Macron első ötéves ciklusának kezdetén, 2018-ban adott válaszokkal hasonlítjuk össze, akkor ugyanis a lakosság 43 százaléka volt ezen a véleményen, öt év alatt tehát 21 százalékkal többen vannak azok a franciák, akik szerint a vezetőjüknek nincs konkrét terve az ország jövőjét illetően.
Az Elabe az államfő újbóli megválasztásáról is kérdezte a lakosságot és kiderült, hogy a túlnyomó többség, 69 százalék úgy gondolja, hogy Emmanuel Macron újraválasztása hátrányos az ország számára. Ez a vélemény 2022 augusztusa óta rendkívüli mértékben, 14 százalékkal emelkedett.
A felmérésből az is kiderül, hogy tíz franciából hét azt várja Emmanuel Macrontól és a kormánytól, hogy az ország megreformálásával szemben helyezze előtérbe a lakosság összefogását és a társadalom megnyugtatását, még akkor is, ha ez bizonyos intézkedések vagy reformok elhalasztásával jár, ez a szám szintén 14 százalékkal emelkedett 2022 augusztusa óta. Ezzel szemben mindössze 29 százak azoknak az aránya, akik azt szeretnék, hogy a vezetés mélyrehatóan reformálja meg az országot, még akkor is, ha ez megosztja a franciákat és jelentős társadalmi megmozdulásokkal jár.