A tárcavezető Abdulla Shahidot, az ENSZ-közgyűlés 76. elnökét fogadta, majd ezt követően kifejtette, hogy Magyarország immár három és fél éve él az Ukrajnában zajló háború árnyékában, három és fél éve szembesül az e miatti kihívásokkal, írta az MTI.
Szijjártó Péter: Az ENSZ képtelennek mutatkozik a béke-erőfeszítések támogatására
Az ENSZ jól láthatóan a saját problémáival, a saját működésképtelenségével van elfoglalva, és egyelőre képtelennek mutatkozik arra, hogy támogassa a béke-erőfeszítéseket, miközben ez lenne a fő feladata – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

„Az ukrán emberek három és fél éve szenvednek. Három és fél éve érvelünk mi, magyarok azért, hogy végre legyen tűzszünet, végre legyenek béketárgyalások. Három és fél éve minket ezért durván kritizálnak, holott ha sikerült volna ezt a háborút már az elején lezárni, akkor több millió ember életét lehetett volna megmenteni, s meg lehetett volna előzni azt, hogy Ukrajna romokban legyen, az európai gazdaság pedig szenvedjen” – hangsúlyozta.
„A háborúpárti liberális mainstream minden békekezdeményezést aláaknázott, minden béke-erőfeszítést megnehezített. Hogyha a liberális mainstream politikusai nem nehezítették volna meg a béke-erőfeszítéseket, akkor mára elérhető lett volna a béke” – tette hozzá.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy az ENSZ feladata lenne lehetőséget biztosítani arra, hogy a háborúzó felek a tárgyalóasztalnál megoldják a konfliktusaikat.
„Nyolcvan évvel az ENSZ alapítása után sajnos azt kell látnunk, hogy az ENSZ nem tud megfelelni ennek a feladatának, holott most egy világháborús veszély lengi körül a nemzetközi politikát. Ebben a világháborús veszélyhelyzetben az ENSZ-nek kellene fellépnie a világbéke megőrzése érdekében, de az ENSZ jól láthatóan saját problémáival, működésképtelenségével van elfoglalva, és egyelőre képtelennek mutatkozik arra, hogy segítse a béke-erőfeszítéseket” – húzta alá.
„Nekünk, akik a békepárti táborhoz, sőt a békepárti globális többséghez tartozunk, most újabb, még nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a béke érdekében” – folytatta.
További Külföld híreink
A miniszter leszögezte, hogy a támadások ellenére a magyar kormány nem adja fel, és minél hamarabb békét akar a szomszéd országban, ugyanis ezzel lehet megmenteni az emberéleteket, ezzel lehet véget vetni az utóbbi időben tapasztalható erőszakos ukrajnai sorozásoknak.
„Ennek az erőszakos sorozásnak magyar halálos áldozata is van. Elfogadhatatlan, hogy ilyen jelenetek zajlanak a XXI. században Európa szívében, a nemzetközi közösségnek ezzel szemben fel kell lépnie”.
„Minél előbb békét akarunk Ukrajnában, hogy az emberek életét meg lehessen kímélni, meg lehessen menteni. Az ENSZ Közgyűlésének 76. elnökével is egyetértettünk abban, hogy a háborúknak, így az ukrajnai háborúnak sincsen megoldása a csatatéren, megoldás csak a tárgyalóasztalnál van, csak végre oda kellene ülni ahhoz a tárgyalóasztalhoz. Sajnos a háborúpártiak mindeddig ezt megakadályozták” – összegzett.
További Külföld híreink
Borítókép: Szijjártó Péter komoly kritikát küldött (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij megint mások pénzét költené
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.

Kaliforniában a demokraták átrajzolják a választási térképet – persze a saját javukra
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.

Csak romok maradtak a világ leghosszabb tengeri gázvezetékéből
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.

Katonai célpont volt a munkácsi gyár
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij megint mások pénzét költené
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.

Kaliforniában a demokraták átrajzolják a választási térképet – persze a saját javukra
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.

Csak romok maradtak a világ leghosszabb tengeri gázvezetékéből
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.

Katonai célpont volt a munkácsi gyár
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.