Pár száz forintos kábítószer miatt halt meg egy kiskorú lány Romániában

Túladagolta.

Magyar Nemzet
Forrás: Maszol2023. 08. 04. 17:26
null
Budapest, 2020. január 15. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) által közreadott kép a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében lefoglalt kábítószerrõl. A rendõrség lezárta a nyomozást a két holland fiatal ügyében és jelentõs mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek. MTI/BRFK Fotó: BRFK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 16 éves lányt a szülei engedték el Karácsonkőre, hogy részt vegyen egy középiskolai versenyen − írja a Maszol.ro Később a szülőket arról értesítették, hogy lányuk kábítószer-használat miatt meghalt. Mindez azután történt, hogy a lány találkozott egy 19 éves fiúval, aki az ügyészség szerint drogdíler volt.

A tinédzser az egyik barátnőjével indult el Bukarestből.  Az édesapja elmondása szerint, amennyire ezt a lánya barátnőjétől sikerült megtudnia, az állomáson elváltak útjaik, mivel egy 19 éves fiú várta, akivel a lánya az interneten ismerkedett meg.

Este 11 körül a lány azt mondta a szüleinek, hogy a szálláson van és lefekvéshez készülődik. De valójában a fiatalember házában volt. 

– 3 óra 13 perckor hívtak a Piatra Neamt-i katasztófavédelemtől, és közölték, hogy a kislányunk meghalt. A fiú szülei is a házban voltak. Ha jól tudom, a fiú édesanyja hívta ki a mentőket

− mondta az édesapa. 

Sajtóinformációk szerint a fiú egy Kristály nevű szintetikus kábítószert kínált a lánynak, aki ezt elfogadta. Nemsokára a lány rosszul lett. A fiú édesanyja abban a pillanatban hívta a mentőket, amikor meglátta, hogy a lány erősen vérzik. 

Radu Roibu, a Neamt Megyei Mentőszolgálat orvosi asszisztense elmondta, 

a  segélyhívás helyszínén megtaláltuk a lányt erős hüvelyi vérzéssel, szív- és légzésleállással. A fiú, aki akkor vele volt, azt mondta, hogy egyszerűen szexuális aktust kezdeményeztek, és emiatt alakult ki a hüvelyi vérzés.

A későbbi vizsgálat során a lány szervezetében kábítószer nyomait találták meg. Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy a lány a rendkívül veszélyes kábítószer mellékhatása következtében halt meg.

Radu Tincu toxikológus az esettel kapcsolatban elmondta, hogy 

ezek szintetikus anyagok, erősen mérgezők, úgy hatnak, mint az amfetamin, az ideg- és érrendszer stimulációját okozzák, és mellékhatásként görcsöket, mentális zavart, szívritmuszavart vagy más rendellenességeket okozhat. Egy érzékeny, szívbeteg embernél egy ilyen anyag akár szívmegállást is okozhat.

A lány halála után a rendőrség házkutatást tartott a fiú otthonában, és kiderítette, hogy a fiú valójában egy kábítószer-kereskedő, aki egy megyei hálózat tagja. A razzia során több száz gramm veszélyes kábítószert, köztük Kristályt találtak. 

– Az anyag koncentrációja nem ismert, előfordulhat, hogy a fogyasztó egy fázisban 20-30 százalékos koncentrációjú anyagot fogyaszt, később pedig a kereskedő magasabb koncentrációjút kínál, és ekkor sokkhatás lép fel a szervezetben és túladagolás következhet be. Ez egy olcsó kábítószer, amelyet adagonként 7–15 lej közötti áron kínálnak

 – magyarázta Catalin Tone kábítószer ellenes szakértő.

A kábítószer-ellenes ügynökség szakemberei szerint a szülőknek nagyon óvatosnak kell lenniük, mert új drogok kerültek a romániai feketepiacra, és a gyerekek kíváncsiságból kipróbálhatják azokat. Ramona Dabija, az Országos Drogellenes Ügynökség igazgatója kiemelte, az új pszichoaktív anyagok az inhalálószerek és a cannabis után a harmadik helyen állnak.

A nyomozók azt gyanítják, hogy a fiatal bedrogozta, majd megerőszakolta a lányt. Őt és két társát letartóztatták nagy kockázatú kábítószerek birtoklása és terjesztése miatt.

Az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség is nyomozást indított kábítószer-kereskedelem miatt. A nyomozó hatóság a 16 éves lány apját is beidézte. 

Ezzel párhuzamosan a Neamt Megyei Főtanfelügyelőségnél belső vizsgálat folyik a középiskola ellen, amely a versenyt szervezte, és amelyen a lánynak részt kellett volna vennie. A tanfelügyelőség azt akarja kideríteni, hogyan tervezték megrendezni a versenyt, amelyről az intézményük nem kapott semmilyen információt.

A versenyen száz fiatalnak kellett volna részt vennie, és semmilyen tájékoztatás nem volt arról, hol szállásolják el őket.

Borítókép: A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által közreadott kép a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében lefoglalt kábítószerről (Fotó: MTI/BRFK)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.