Horváth József biztonságpolitikai szakértő a fenyegetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az al-Kaidának az elmúlt években jelentősen csökkent az aktivitása és a hatásköre, ennek ellenére azonban nem zárható az ki, hogy Európában léteznek alvósejtjei, vagy az elmúlt időszakban beérkezett, illegális bevándorlók között vegyültek el a terroristáik. Hiszen mindenféle biztonsági protokollt kikerülve érkeznek migránsok tömegei Európába.
Azt gondolom, hogy az al-Kaida képes lehet akár egy ilyen demonstratív akció végrehajtására is, amivel a radikális iszlámot támogató szélsőséges szervezet újra magára irányíthatja a figyelmet és újabb anyagi forrásokhoz juthat
– jelentette ki lapunknak a szakértő, hozzátéve, hogy a terroristasejtekhez sok esetben nem csak frissen érkezett migránsok csatlakozhatnak.
2015-ben a párizsi támadásoknak is az volt az egyik legnagyobb tanulsága, hogy egyrészt másod-, harmadgenerációsok, másrészt pedig frissen beérkezettek is részt vettek az akcióban. Tehát itt nem az a kérdés, hogy valaki egy hete érkezett Európába, vagy pedig már a szülei vagy a nagyszülei is itt születtek. A kérdés az az, hogy az iszlám radikalizmus megtalálta-e őket, és képes volt-e a maga oldalára állítani ezeket a fiatalokat
– jegyezte meg Horváth József, majd pedig kiemelte, a legnagyobb problémát valóban az okozza, hogy ezekben az országokban magas az illegális bevándorlók, és a radikalizálódó, állampolgársággal rendelkező bevándorló-hátterű fiatalok aránya.
Azt gondolom, hogy mostanáig szerencsénk volt, mivel az elmúlt években, egyszer-másszor kaptuk a híreket arról, hogy Németországtól Franciaországig számos ország titkosszolgálata akadályozott meg ilyen terrortámadásokat. Itt a kérdés mindig az, hogy mikor fogják ezeknek a szolgálatoknak kijátszani az éberségüket, és sikeresen végrehajtani egy támadást. Ennek a lehetősége pedig folyamatosan fennáll.
– tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.
A Magyar Nemzet kérdésére a Korán-égetésekkel kapcsolatban Horváth József elmondta, hogy az ilyen jellegű demonstrációk azért is kontraproduktívak, mert a mérsékelt muszlimokban is komoly frusztrációt okoz.
Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a keresztény jelképek meggyalázásával kapcsolatos jelenség is jelen van Európában, csak azzal szemben a keresztények sokkal elfogadóbbak vagy beletörődőbben reagálnak
– zárta mondandóját a szakértő.
Borítókép: Terrortámadás a karácsonyi vásáron Berlinben. (Fotó: AFP/Michael Kappeler)