Megosztja az egyházat a meleg párok megáldása

Történelmi jelentőségű fordulatot hozott az egyház életébe a rendezetlen kapcsolatban élő párok megáldásának engedélyezése, melybe homoszexuális párok is beletartoznak – írják az olasz napilapok a Vatikán legfrissebb döntéséről.

2023. 12. 20. 23:41
FERENC pápa; SZENT VI. PÁL
Vatikánváros, 2023. december 13. Ferenc pápa a kézjegyével látja el az arcmását a hetenkénti általános kihallgatása végén a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2023. december 13-án. A 86 éves Ferenc pápa a napokban közölte, hogy romló egészségi állapota ellenére nem mond le. Az egyházfõ arról rendelkezett, hogy elõdei többségével ellentétben ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a második legnagyobb római bazilikában, a Santa Maria Maggiorében temessék majd el. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci Fotó: Fabio Frustaci
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kis feszültséget okoz a katolikus egyház konzervatív és a progresszív ágához tartozó előljárók között, hogy Ferenc pápa hétfőn jóváhagyta a Vatikán által kiadott dokumentumot, újfajta eljárásokat vezetnek be a meleg párok megáldására vonatkozóan.

A Hittani Dikasztérium által kibocsátott, hétfőn Ferenc pápa kézjegyével ellátott szentszéki dokumentum kétségtelenül jelentős nyitásnak számít az LMBTQ-közösség tagjai fele. A dikasztérium Fiducia supplicans, azaz Könyörgő bizalom elnevezésű dokumentuma leszögezi,

a rendezetlen kapcsolatban élő párok áldása semmiféle szertartáshoz nem köthető, különösen fontos, hogy nem keltheti esküvő látszatát. Hangsúlyozza, az egyház évezredes tanítása szerint szentségi házasságnak továbbra is csak az egy nő és egy férfi kölcsönös elköteleződésén alapuló szövetsége számít. Csak egy nő és egy férfi között köttethet egyházi házasság. A Szentszék tájékoztatása szerint, ha egy pár nem a keresztény erkölcs szerint él élettársi kapcsolatban, akkor kérheti az egyházi elöljárók áldását, melyet a katolikus papok megadhatnak. 

Minden esetben azonban kerülni kell, hogy bármilyen hasonlóság, vagy utalás történjen a házasságra. Victor Fernandez bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa a Fiducia supplicans dokumentum bevezetőjében úgy magyarázza, hogy a rendelet az áldások lelkipásztori jelentőségére vonatkozik, mely Ferenc pápa nézetét követi. A dokumentum rendkívüli jelentőséggel bír, mivel az egyház az elmúlt 23 évben nem adott ki ilyen jellegű doktrinális eligazítást.

A Hittani Dikasztérium azzal indokolja az újítást, hogy az áldást kérő hívőknek, Isten segítségére van szüksége, még akkor is, ha rendezettelen élethelyzetben vannak. Ezt a kérést a liturgián kívül egyszerű áldás formájában lehet kielégíteni az egyházi elöljárók részéről. Az áldásadással a rendezetlen életformájuk ellenére is áldottak maradnak a személyek, mely segíthet a jó akaratú hívőnek, hogy megnyíljanak az Atya kegyelemire és akaratára.

Kétségtelen, hogy az újítás jelentősen megnöveli az egyház hagyományait követő, azaz a tradicionalista, valamint a haladó ágához tartozó, azaz az ideológiákat követni kívánó papok között kialakult szakadékot. Ferenc pápa korábban már több alkalommal hangsúlyozta, hogy az Úr szemében mindenki egyenlő, Ő mindenkit befogad. Nyáron a Fiatalok Világtalálkozóján úgy fogalmazott, az Úr senkire sem mutogat, nem zárja be senki előtt az ajtót. Az egyházban mindenkinek van helye, úgy amilyenek vagyunk.

2021 február 22 -én Luis Ladaria bíboros által vezetett Hittani Kongregáció kategorikusan elutasította a homoszexuális párok megáldásának lehetőségét, hogy semmifajta párhuzam, vagy utalás ne történhessen a házasság intézményére. Az akkori dokumentum a homoszexuális személyek megáldását engedélyezte, de a párokat nem. Az őszi püspöki szinóduson a német teleológusok komoly nyomást gyakoroltak, hogy a Vatikán foglaljon hivatalosan is állást a kérdésben. Az észak-európai egyházakban ugyanis már működik az azonos nemű párok megáldása. James Martin amerikai jezsuita, az egyik leghíresebb haladó teológus úgy nyilatkozott, rendkívüli lépést tesz az egyház azon katolikus LMBTQ-személyek irányába, akik vágynak arra, hogy jelen legyen kapcsolatukban az Isten. Egyben elismerte, hogy az egyház olyan újdonság előtt nyitja meg a kaput, mely korábban tilos volt a püspököknek, papoknak és diakónusoknak.

Borítókép: Ferenc pápa a kézjegyével látja el az arcmását a hetenkénti általános kihallgatása végén a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2023. december 13-án. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.