Az illetékes azután nyilatkozott, hogy az amerikai külügyminisztérium április 23-án ismertette a világ emberi jogi helyzetével foglalkozó jelentését, beleértve Észak-Koreát is.
Az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete, ahol rendszerszintű elnyomás van egy jelentés szerint
Észak-Korea szerint a világon az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete, ahol rendszerszintű elnyomás van, etnikumok és vallások közötti konfrontáció zajlik – közölte az ázsiai ország külügyminisztériumi szóvivője, akinek szavait a KCNA észak-koreai hírügynökség idézte.
Az észak-koreai hírügynökség beszámolója szerint a phenjani külügyminisztérium „határozottan elítéli és elutasítja az Egyesült Államok külügyminisztériumának úgymond emberi jogi jelentését, ami hazugságokon és hamisításokon, előítéleteken és ellenségeskedésen alapul”. Az észak-koreai külügyminisztérium a washingtoni jelentést a belügyekbe való beavatkozásnak nevezte és jelezte: Phenjan megtorló intézkedéseinek „nincs határa”.
A phenjani külügyminisztérium szerint az Egyesült Államokban „folytatódik az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve az emberek rendszeres elnyomását, az etnikai, fajok és vallások közötti konfrontációt, továbbá különféle erőszakos bűncselekményeket”.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök megbotlik és elesik az Izraelről szóló beszéde előtt Philadelphiában, Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban 2023. október 13-án (fotó: Kyle Mazza / ANADOLU / Anadolu via AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezItt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Korábban az orosz külügy is a világháború kockázatára figyelmeztetett.
Brüsszel a tűzzel játszik
Fidesz: Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
Reménytelen helyzetbe került Ukrajna?
Nem elegendő a nyugati segítség a háborúban álló ország számára.
Bakondi György: A migrációs paktum nem garantálja az európaiak biztonságát
A migrációs válság közel sem ért véget, hanem most kezdődik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?
Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás
Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt
Napindító: Dunda György - Legkevesebb 30 ember fulladt a háború kitörése óta a Tiszába Ukrajnában
Lemondott a teljes orosz kormány
Ez már totális szégyen: sem Mbappé, sem a milliárdok nem segítettek a csődtömeg PSG-n
Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezItt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Korábban az orosz külügy is a világháború kockázatára figyelmeztetett.
Brüsszel a tűzzel játszik
Fidesz: Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
Reménytelen helyzetbe került Ukrajna?
Nem elegendő a nyugati segítség a háborúban álló ország számára.
Bakondi György: A migrációs paktum nem garantálja az európaiak biztonságát
A migrációs válság közel sem ért véget, hanem most kezdődik.