Francesco Lollobrigida olasz mezőgazdasági miniszter kedden az ország legnagyobb mezőgazdasági termelői szakszervezete, a Coldiretti által szervezett pármai panelrendezvényen több megjegyzést is tett Frans Timmermans személyére, közölte a Politico.
A magyargyűlölő Frans Timmermans megpróbálta tönkretenni az európai mezőgazdaságot + videó
Francesco Lollobrigida olasz mezőgazdasági miniszter azzal vádolja a holland politikust, hogy az európai gazdák ellen irányuló szabályokkal akarta tönkretenni az agráriumot.

Ő egy holland nacionalista, aki meg akarta tizedelni Európa mezőgazdaságát, hogy az szülőföldje javára váljon
– jelentette ki a tárcavezető. Szerinte Timmermans, aki 2019 és 2023 között klímaügyi biztos volt, okos ember. Kiemelte: azzal, ha olyan szigorú szabályozást vezetnek be, amellyel az 1600-as évek szintjére csökken a hozam, akkor Európának behozatalra lesz szüksége. Ha pedig ez a holland kikötőkön keresztül érkezik, akkor még inkább érthető a magyargyűlölő Timmermans ötlete. Erről beszélt a jobboldali politikus.
Gazdatüntetések Európa-szerte
Az európai gazdák az EU zöldpolitikája ellen és a megszorítások miatt már számos alkalommal tüntettek. Elégedetlenségüket és felháborodásukat fejezték ki, amiért Brüsszel nem veszi figyelembe az érdekeiket.
Mint arról korábban beszámoltunk, amíg Timmermans a gazdákkal szemben szigorú, magától nem tagadja meg a luxust.
További Külföld híreink
Timmermans korábban az illegális bevándorlók befogadásának élharcosa volt. Később kiderült, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápol Soros György amerikai tőzsdespekulánssal, akinek az utasításait szinte szó szerint hajtja végre.
Borítókép: Az Európai Unió mezőgazdasági politikája, az úgynevezett zöldmegállapodás és a vámmentes ukrán terményimport ellen tüntetnek lengyel gazdák a délkelet-lengyelországi Dorohusknál, a lengyel–ukrán határátkelő közelében 2024. április 19-én.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Starmer az oroszokat szidja, a NATO-főtitkár több fegyvert akar
Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református templom leomlott tornyának
Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

Tárgyalnak a békéről, miközben Oroszország a tél legnagyobb csapását mérte Ukrajnára
A biztonsági garanciákról is szó esik.

Szijjártó Péter szerint ide vezet Brüsszel felelőtlen politikája
Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Starmer az oroszokat szidja, a NATO-főtitkár több fegyvert akar
Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református templom leomlott tornyának
Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

Tárgyalnak a békéről, miközben Oroszország a tél legnagyobb csapását mérte Ukrajnára
A biztonsági garanciákról is szó esik.

Szijjártó Péter szerint ide vezet Brüsszel felelőtlen politikája
Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!