Az első Theresa May volt, akinek miniszterelnöki karrierjét egy elfuserált előre hozott választás és a brexit törte ketté. 2019-ben Boris Johnson váltotta fel, aki később a botrányaiba bukott bele – elég csak a koronavírus-járvány idejére visszaemlékezni, amikor a szigorú járványügyi szabályok ellenére a Downing Streeten illegális partikat tartott. A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb brit belpolitikai botrányává fajult, és részben ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága. 2022-ben végül lemondani kényszerült.
Hozzájárult a Konzervatív Párt népszerűségének zuhanásához az is, hogy Johnson utódja, Liz Truss alig 49 nappal hivatalba lépése után kénytelen volt lemondani, miután a kormánya által bejelentett hatalmas – a piacok által jórészt fedezetlennek ítélt – adócsökkentési program súlyos tőzsdei, kötvény- és devizapiaci felfordulást okozott, és ennek nyomán a programot csaknem teljes egészében vissza kellett vonni. Végül a Konzervatív Pártnak elege lett a káoszból, és biztos kézként Sunak adta át a vezetést.
Rishi Sunak, a bevándorló gyökerekkel rendelkező miniszterelnök zászlóshajója a bevándorlási politika. Többek között a Ruanda-tervvel igyekezett csökkenteni a szigetországot évek óta sújtó migrációs krízist.
Ennek ellenére az év eleje óta már tízezer, a tavalyi hasonló időszakhoz képest több mint egyharmaddal nagyobb számú illegális bevándorló érkezett a La Manche-csatornán csónakon átkelve Nagy-Britanniába – derül ki a brit kormány legfrissebb adataiból. Stephen Kinnock, a Munkáspárt árnyékkormányának bevándorlási minisztere szerint Sunak kormánya nem tett eleget a probléma kezelése érdekében.
Mivel a kormány minden erőfeszítése most is arra összpontosul, hogy néhány száz embert Ruandába repítsenek, szem elől tévesztették azt a több ezer személyt, akik minden hónapban átkelnek a csatornán
– mondta Kinnock egy nyilatkozatában.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!