Az 1918-as sorsfordító időkben az őszirózsás forradalomnak nevezett politikai puccs által hatalomra juttatott kormány becsapta és elárulta a nemzetet: a honvédelmi miniszter lefegyverezte a magyar haderőt, önvédelemre képtelenné tette az országot, és kijelentette, hogy nem akar többé katonát látni
– mondta a házelnök.
A nemzetnek akkor is csalódnia kellett, mert a magyaroknak akkor és azóta is kommunistákból mindig a legalja, a legkészségesebb hazaáruló-fajta jutott
– fogalmazott. Kövér László azt mondta, ilyen körülmények között érkezett meg 1919-ben az ellenség Kisterenyére, ahol egy tekintélyes őrmester szavára a falu a sarkára állt, és a beérkező erősítésekkel nemcsak visszafoglalta a faluját, de halálos csapdát állítva elfogta az ellenséges zászlóaljat. Ez a fordulat átbillentette a salgótarjáni csata sorsát, és megállította a támadókat.
A korabeli internacionalista hazaárulás felértékeli a nemzeti értékrendű és elhivatottságú magyar katonák és civilek küzdelmét és áldozatát azért, hogy megmentsék otthonukat. Örök hála azoknak, akik 1918–19-ben ugyan a történelmi magyar hazát nem, de a magyar becsületet és önbecsülést meg tudták védeni – jelentette ki Kövér László




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!