A Szlovákiában tapasztalható feszült helyzettel kapcsolatban kifejtette: az egyértelmű, hogy egy háborúpárti kormánya volt a Fico-kormány előtt Szlovákiának, amely mindenben együttműködött Brüsszellel. A kormányváltás után azonnal megfogalmazódott az a narratíva, hogy azért, mert a békepárti Robert Fico nem kíván bele sodródni a háborúba, már egyértelműen oroszbarát.
A Századvég tanácsadója szerint igazuk van azoknak, akik Szlovákia kapcsán is elmondják, hogy a háborús pszichózis egyértelműen abba a helyzetbe kényszeríti a konfliktust kerülő politikusokat, hogy változtassanak az álláspontjukon.
A háborúpárti, gyűlöletkeltő tüntetők megpróbálják belesodorni a konfliktusba azokat a vezetőket, akik a béke pártján állnak. Megpróbálják polgárháborús viszonyok közé taszítani az adott országot
– jelentette ki, majd kiemelte: ez nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is így van. Ifj. Lomnici Zoltán mindebből arra következtetett, hogy megpróbálják az érintett vezetőket olyan pozícióba préselni, hogy kénytelenek legyenek a brüsszeli narratívát átvenni és egy háborúpárti álláspontot képviselni. A Fico elleni merénylet okairól kifejtette, hogy nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy ő egy konfliktuskerülő, békepárti álláspontot képviselt. Ezért ellene és a kormánya ellen folyamatos gyűlöletkeltés zajlott.
Az alkotmányjogász rámutatott arra, hogy az utóbbi hetekben Magyarországon is elindult egy eddig nem tapasztalható gyűlölethullám, amit sokan egy újonnan felbukkanó személyhez és párthoz kötik.
Ifj. Lomnici Zoltán, aki mint mondta, rálát a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Facebook-oldalára, sorozatosan olvasott olyan kommenteket a tegnapi merénylet kapcsán, amelyekben a magyar miniszterelnök halálát kívánták. Az eddig soha ilyen mértékű, de most eszkalálódó gyűlölethullámot példátlannak nevezte, és azt mondta: ebben a baloldali politikusoknak és „különösen egynek” nagyon súlyos felelőssége van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!