A kevesebb mint kétezer lakosú délolasz Riacéban indította el választási kampányát a baloldali szövetség. A helyszín nem volt véletlen, miután az AVS déli választási körzete jelöltlistáját Riace egykori polgármestere, Mimmo Lucano vezeti.
Megkezdődött Ilaria Salis választási kampánya a baloldal színeiben
A Zöldek és az Olasz Baloldal Szövetsége (AVS) bemutatta az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeit, köztük a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist, akit apja képviselt a csütörtöki kampánynyitón a calabriai Riacéban.
A kampánynyitón jelen volt Angelo Bonelli, a Zöldpárt országos szóvivője, az AVS képviselője a római parlamentben, Nicola Fratoianni, az Olasz Baloldal (SI) főtitkára, valamint Roberto Salis, a Magyarországon fogva tartott antifa-aktivista apja.
A baloldali pártszövetség április 19-én jelentette be, hogy Ilaria Salist jelöltként indítja a júniusi EP-választásokon. A nő listavezető az AVS északnyugat-olaszországi körzeteiben, valamint Szicília és Szardínia szigetén.
Mimmo Lucano 2004 és 2018 között vezette Riacét, amely polgármestersége alatt az illegális bevándorlók egyik fogadóközpontjává vált. Később eljárás indult ellene a migránsok befogadására szánt állami források eltulajdonítása címén: 2023-ban jogerősen, de felfüggesztetten egy év és hat hónapi börtönre ítélték. Mimmo Lucano a kampánynyitón megtiszteltetésnek nevezte, hogy Ilaria Salisszal együtt indul az EP-választásokon, hangoztatva, hogy mindketten törvényen kívüliek.
Roberto Salis úgy nyilatkozott: Ilaria azért jelölteti magát, hogy senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt. – Az olasz diplomácia munkájának eddig nem volt sok eredménye a lányom helyzetének megoldását tekintve – mondta.
Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője kijelentette: a baloldal olyan embert jelöl, aki nagyon súlyos vádakkal van börtönben Magyarországon.
Mimmo Lucano és Ilaria Salis is azt állítja, hogy antifasisztaként indul az európai választásokon. Lucano az illegális bevándorlók megkülönböztetés nélküli befogadását pártolja, ha rajta múlna, Calabriának kellene befogadnia a világ összes migránsát. Ilaria Salis pedig azért ment Budapestre, hogy másokat megtámadjon
– hangoztatta Alfredo Antoniozzi calabriai képviselő, a kormánypárti Olasz Testvérek (FdI) képviselőházi frakcióvezetője. Kijelentette: az Olasz Testvérek politikusai egy másfajta Európáért jelöltetik magukat, Lucano és Salis pedig a nem létező antifasizmus nevében.
A közszolgálati televízió Porta a porta nevű, népszerű politikai műsorában csütörtökön bemutatott felmérések szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek 27,5 százalékon áll, a baloldali Demokrata Párt 20,5 százalékon, az Öt Csillag Mozgalom 17 százalékon. Tíz százalék alattira mérik a Hajrá, Olaszország!-ot 8,8 százalékkal és a Ligát 8,4-gyel. Az AVS jelenleg nem éri el a négy százalékos belépési küszöböt.
Borítókép: Ilaria Salis a budapesti bíróságon (Fotó: AFP/Kisbenedek Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: bátorság kellett volna oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban
„Mindenképpen diplomáciai megoldásokra kell törekednünk.”
Politikust ütött meg a baloldali szimpatizáns
Újabb politikai erőszak Németországban.
Von der Leyen a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi napot ünnepli
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette: büszkén áll ki az LMBTQ+ közösség mellett.
Lerántották a leplet az ókori egyiptomi piramisok rejtélyéről
Nem (csak) ember alkotta őket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Csak helyjeggyel lehet utazni a balatoni InterCityken és expresszvonatokon
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
„Ő már föntről vigyáz rám” - szívében őrzi tovább szerelmük emlékét a magyar színművésznő
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Másodfokú riasztás lépett életbe: ezeket a vármegyéket érinti
Háború Ukrajnában és Izraelben: Továbbra is súlyos Fico állapota, de képes kommunikálni + videó
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Nem elég neki a világ egyik legszexibb modellje: hazugságvizsgáló buktatta le az F1 szépfiúját
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Elszabadul a pokol
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: bátorság kellett volna oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban
„Mindenképpen diplomáciai megoldásokra kell törekednünk.”
Politikust ütött meg a baloldali szimpatizáns
Újabb politikai erőszak Németországban.
Von der Leyen a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi napot ünnepli
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette: büszkén áll ki az LMBTQ+ közösség mellett.
Lerántották a leplet az ókori egyiptomi piramisok rejtélyéről
Nem (csak) ember alkotta őket.