Szidorenko kérdezőtársa Maria Emmis, az ukrán kormány szócsöve, az Európai Pravda munkatársa. Ők ketten köszöntik a nézőket: „Ön pedig az Európai Pravda csatornáját nézi, amely Európáról, a NATO-ról és Ukrajna szerepéről szól a világban.”
Szidorenko bevezetésképpen elmondja, hogy június 9-én európai parlamenti és helyhatósági választások lesznek Magyarországon, ami a kormányzati pozíció szempontjából semmin sem változtat, de hozzáteszi, hogy például a fővárosra érdemes lesz figyelni.
Röviden beszélek róla, hogy később ne kelljen visszatérnem rá. Budapest fontos számunkra. Azért a főváros, mert ott vannak a tüntetések, ott történhet akár forradalom is. Ott mindenképpen Orbán ellenfele nyer, mert általában (a budapestiek) ukránbarátok, Orbán-ellenesek. De a konzervatív, unalmas, nem túl művelt vidékiek Orbánra szavaznak.
Szidorenko később Magyar Péter elemzésébe kezd, azzal, hogy Magyarnak már a neve is jó, mert magyar, mint a nép, ezért ez vonzó lehet sok választónak.
Felvázolja Magyar Péter kapcsolatát Varga Judittal, elmondja, hogy Varga által fontos pozíciókat töltött be Magyar Péter. Persze jutott idő a beszélgetésben annak is, hogy Magyar családon belüli erőszakos cselekedeteit mosdassák és úgy állítsák be, mintha ez meg sem történt volna. „Próbálták neki felróni, hogy verte a feleségét, hogy egy vadállat, hogy nem szabadna megválasztani.” Kitértek arra is, hogy Magyar maga is korrupt hivatalnok volt: „Elkezdték azzal vádolni, hogy mindenkit korrupcióval vádol, tehát ő is korrupt hivatalnok kell hogy legyen. És a szavazók azt mondták, hogy talán ő tudja, hogyan kell harcolni a korrupció ellen.” Felhozták Magyar szemüveges akcióját is: „Még azt is megpróbálták rákenni, hogy női szemüveget hord.” Szidorenko ámuldozva beszélt arról, hogy szerinte mennyire csodásan kezelte Magyar Péter ezeket a helyzeteket.
Magyar Péter pártot vásárolt
Még a Magyar-rajongó ukrán propagandista sem tudta elhazudni Magyar igazi énjét, ám ő erről csodálattal beszél, hogy Magyar Péter sosem alapított pártot, hanem vásárolt magának egyet. Azt is hozzáteszi, hogy a Tisza név jó választás volt marketing szempontból.
És a legfontosabb, hogy magyarul Tiszának hívják. Akárcsak a Tisza folyó. És nem véletlen, de ez tulajdonképpen a magyarok szent folyója. Tehát van egy bizonyos kapcsolat Ukrajnával.
Szóba kerül, hogy milyen lesz Magyar Péter viszonya az unióval, és milyen Ukrajnával. „Ami az Európai Uniót illeti, csak találgatni tudunk, mert valójában ez egy olyan jelölt, aki szándékosan nem árul el túl sokat” – mondja el az elemző. Kiemeli, hogy Magyar Péter mindenben alávetné magát és Magyarországot az uniós kívánalmaknak.