Valódi migrációs dráma van kialakulóban Spanyolországban

Miközben a politikai vezetők egymást hibáztatják a példátlan illegális migrációs krízis miatt, addig a spanyol állampolgárok egyre nagyobb bizonytalanságban érzik magukat és ezért Pedro Sánchezt teszik felelőssé.

2024. 08. 30. 21:11
Naponta százával érkeznek a migránsok Spanyolországba
Naponta százával érkeznek a migránsok Spanyolországba Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bekövetkezik az a migrációs dráma, amit a spanyol hatóságok már hónapokkal ezelőtt megjósoltak. Az elmúlt 24 órában félezer illegális migráns kötött ki a Kanári-szigeteken úgy, hogy egy nappal korábban is több mint hatszázan érkeztek. 

Marokkó eközben már a második katonai tábort állította fel a ceutai határ mellett, hogy még nagyobb erővel tudja feltartóztatni azokat, akik úszva akarnak átjutni a spanyol határon. Csak szerdán közel ezer embert tartóztattak le. A spanyol hatóságok közben azt mondják, hiába működnek együtt a marokkói kollégákkal, augusztusban már így is legalább háromszáz illegális bevándorlónak sikerült átjutnia Ceutába, ahol a kiskorúaknak fenntartott befogadóállomás most már 470 százalékos túlterheltséggel működik. 

Eközben eszkalálódik a Pedro Sánchez által kreált politikai konfliktus is. A szocialista  (PSOE) kormányfő Szenegálban fejezte be afrikai diplomáciai körútját, miután Mauritániába és Gambiába is ellátogatott, hogy az ottani vezetőkkel keressen megoldást az illegális migrációra. A miniszterelnök azonban útja során kiemelte, hogy Spanyolországnak egyébként szüksége van az afrikai bevándorlókra, csak rendezett körülmények között, ezért előre kívánja mozdítani az úgynevezett körkörös migrációt, ami azt jelenti, hogy a spanyol kormány a származási helyükön szerződtetne idénymunkásokat, akik szerződésük lejárta után kénytelenek lennének visszatérni hazájukba. 

A legális migráció védelmet nyújt számunkra azokkal szemben, akik üzletté teszik az illegális bevándorlást, és azok ellen is, akik utóbbit ürügyként használják arra, hogy gyűlöletet és rasszizmust terjesszenek társadalmainkban

 – fogalmazott Sánchez. A konzervatív Néppárt (PP) és Vox hevesen tiltakozott Sánchez szavai ellen, aki szerintük ezzel még több afrikait biztatott arra, hogy induljon el Spanyolország felé. Santiago Abascal, a Vox elnöke szerint a szocialisták nyíltan támogatják az iszlamista inváziót. 

Sánchez a felszított kedélyeket látva végül körútja utolsó állomásán visszafogta magát és közölte, hogy a legális migráció mellett Spanyolország elkezdi hazaküldeni az illegális úton érkezett bevándorlókat, mert nincs ennél nagyobb visszatartó erő a migránsmaffia és a segítségükkel útnak indulni készülő migránsok számára. 

Miguel Tellado, a Néppárt szóvivője úgy látja, hogy Sánchez felismerte felelőtlenségét és megpróbálta helyreigazítani korábbi kijelentéseit, ugyanakkor megjegyezte szélsőségességét is, hisz a migránsok Spanyolországba csábításából a tömeges hazadeportálásba esett át. A szocialista párt közben már azt is tagadja, hogy Sánchez kitoloncolásról szóló beszéde helyreigazítás lett volna a jobboldal nyomására. 

A kormány legfőbb partnerei, a szélsőbaloldali Sumar és Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) csütörtökön közölte, hogy részükről szó sem lehet az illegális migránsok kiutasításáról. Yolanda Díaz második miniszterelnök-helyettes közölte, hogy ezek a jobboldal módszerei, ők viszont elkötelezettek a befogadás és szolidaritás politikája mellett. 

A Podemos vezetője, Ione Belarra is hasonlóan fejezte ki magát. Szerinte Sánchez a diplomáciai útja során megvásárolta a „jobboldal rasszista érvelését”, a körkörös migrációt pedig eufemizmusnak nevezte, ami valójában olcsó munkaerőt jelent, amit az agráripari cégek majd kizsákmányolhatnak.

A Kanári-szigetek elnöke, Fernando Clavijo eközben mindenkit bírálni kezdett, aki politikai problémává formálja a leginkább őket sújtó migrációs krízist. 

Ez egy humanitárius dráma. Ha politikai problémává akarjuk tenni, akkor nagyon nehéz lesz megoldást találnunk

– jelentette ki. Hozzátette azt is, hogy reméli hamarosan megszületik a megegyezés a Néppárt és a szocialisták között a bevándorlási törvény módosításáról, mert a kormány által múlt héten ígért ötvenmillió eurós segítsége önmagában nem oldja meg a migrációs válságot. A jobboldal által vitatott törvényreform révén viszont tömegesen lehetne áthelyezni az illegális bevándorlókat a Kanári-szigetekről más spanyol régiókba.

Utóbbi a törvénymódosítástól függetlenül is folyamatban van, csak épp csendben és kisebb létszámban zajlik. A napokban derült ki, hogy jövő héten például százhúsz migránst szállítanak át a szigetvilágból egy alig ezerötszáz fős terueli faluba, Mora de Rubialesbe, és az ottani hotelben helyezik el őket. A Vox szombatra egy tüntetést hívott össze a város főterére, hogy megpróbálják megakadályozni a bevándorlók áthelyezését.

A polgármester, Hugo Arquímedes Ríos is aggódik az érkező afrikaiak miatt. Attól tart, hogy az idegenek megzavarják a helyiek életét és a turizmust is, ráadásul a kormány nem ad semmilyen információt az átszállítással kapcsolatban. A Kanári-szigeteken élők sem bírják már szó nélkül az egyre rosszabb körülményeket. A Gaceta kérdésére a legkisebb sziget, El Hierro egyik lakója úgy fogalmazott: 

Sokan megérkeznek és pusztítanak, nagy gondot okoznak a kanári-szigetekieknek.

Hozzátette, hogy ennek ellenére arra vannak ítélve, hogy segítsenek ezeknek az embereknek, akik a jobb élet reményében érkeznek Spanyolországba. Egy másik fiatal arra hívta fel a figyelmet, hogy azokat, akik úgy döntenek, hogy életüket kockáztatják a tengeren, valójában becsapják, mivel Spanyolország nincs felkészülve még arra sem, hogy a spanyolokon segítsen, nemhogy idegeneken.

Nincsenek források, nincs infrastruktúra, de a tengeri körülmények javulnak, ezért még többen érkeznek majd. Tudjuk, hogy nehéz megoldást találni ebben a kérdésben, de ha Spanyolország kormánya, a Kanári-szigetek és az Európai Unió nem jut dűlőre, a szigetlakók továbbra is szenvedni fognak

– fogalmazott egy másik lakó.

Borítókép: Naponta százával érkeznek a migránsok Spanyolországba (Fotó: AFP)

 

Abban, hogy ki felel a kialakult drámai helyzetért, mindenki egyetértett és Pedro Sánchez kormányfőt nevezte meg, aki szerintük meggondolatlan kijelentéseivel nem megoldja, hanem tovább súlyosbítja a migrációs válságot, ráadásul tétlenségével teljesen magára hagyta a szigetvilágot. 

 

Csak a Kanári-szigetekre a legutóbb közzétett adatok szerint már 24 346 illegális migráns érkezett idén. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest 115 százalékos növekedést jelent. A hatóságok már hónapokkal ezelőtt arra hívták fel a figyelmet, hogy idén a 2006-os válság idején felállított rekordok is meg fognak dőlni. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.