A legutóbbi választásoknál némileg alacsonyabb, 74,9 százalékos részvétel mellett, 25 évvel ezelőtti eddigi rekord eredményét meghaladva az FPÖ 29,2 százalékkal végzett az élen (+13,0 százalék a legutóbbi, 2019-es választásokhoz képest), ezzel szemben az ÖVP 26,5 százalékkal (-11,0 százalék) éppen el tudta kerülni valaha mért legrosszabb eredményének az elérését. Szintén negatív csúcs közeli eredménnyel ért fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az SPÖ, mely 21,0 százalékos (-0,1 százalék) voksarányával – korántsem kecsegtető módon – minimális különbséggel megismételte öt évvel ezelőtti eredményét. Ezzel szemben országos választásokon eddigi legnagyobb támogatottságát tudja immár felmutatni a liberális NEOS (Az Új Ausztria és Liberális Fórum) 9,0 százalékkal (+0,9 százalék), mely helyet cserélt a szintén nagyot bukó Zöldekkel – 8,0 százalék (-5,9 százalék). A korábban a 4 százalékos parlamenti küszöb közelében mért Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) 2,3 százalékkal (+1,7 százalék), valamint a BIER viccpárt 2,0 százalékkal (+1,9 százalék) nem ugrották meg a kötelező határértéket, írja elemzésében a Magyar-Német Intézet.
Ennek megfelelően az elkövetkező ciklusban a 183 képviselői hellyel rendelkező Nemzeti Tanácsban öt párt képviselői foglalhatnak majd helyet. Az FPÖ 58 (+27) képviselővel szinte megduplázza eddigi képviselőinek számát, megelőzve az ÖVP 52 (-19) és az SPÖ 41 (+1) főből álló frakcióit. A negyedik legnagyobb képviselőcsoportot a NEOS adja majd 17 (+2) fővel, míg az ÖVP mellett a legnagyobbat bukó Zöldek immár csak 15 (-11) képviselőt delegálhatnak.
Előzmények – az osztrák politikai hullámvasút
Az elmúlt törvényhozási ciklus belpolitikai fordulatokban kirívóan gazdag időszak volt a hatalmi játszmák és háttéralkukkal tűzdelt, hagyományosan is hektikusnak számító osztrák közéletben. A 2017 óta stabilan kormányzó, Sebastian Kurz vezette, ÖVP-FPÖ koalíciónak a 2019 májusában kirobbanó ún. Ibiza-botrány vetett véget, amely nemcsak túlontúl nagy politikai tehernek bizonyult a kormánykoalíció további munkájának folytatásához, de egyúttal a FPÖ-n belüli hatalmi átrendeződés nyitányát is jelentette. A 2019-es előrehozott választások a FPÖ erős visszaesését és a Zöldek felemelkedését hozta, ami lehetővé tette, hogy az SPÖ-t továbbra is ellenzékben tartva, egy látszólag könnyebben kezelhető koalíciós partnert emeljen maga mellé az ÖVP.
A COVID-19 világjárvány elhúzódó hatásaival párhuzamosan a választók bizalmát élvező kormány támogatottsága fokozatosan visszaesett. A kötelező jellegű (de tömegtüntetések miatt ténylegesen sosem bevezetett) COVID-19-ellenes oltások elrendelése később pedig az ukrajnai háború társadalmi és gazdasági hatásai fokozták ezen negatív trendet.
Az Ibiza-botrány óta eltel öt évben az FPÖ fokozatosan újjáépítette magát az ellenzéki szerepkörben. Norbert Hofer 2021 júniusában való lemondását követően Herbert Kickl korábbi belügyminiszter és FPÖ-frakcióvezető vette át a párt vezetését. Irányítása alatt az FPÖ a regnáló kormánykoalíció elsőszámú és kérlelhetetlen kritikusává lépett elő. Az Ibiza-botrány után mélyponton lévő párt Kickl alatt fokozatosan szerezte vissza támogatóit 2022 őszétől kezdve magabiztosan vezetve az országos felméréseket.
Kampánytémák – középpontban a migráció és belbiztonság kérdése
Taylor Swift amerikai énekesnő bécsi koncertje ellen tervezet, szerencsére azonban még időben meghiúsított terrorcselekmény a kampányfinishez közeledve még inkább a belbiztonság, valamint az ezzel szorosan összefüggő migrációs és integrációs, továbbá a politikai és radikális iszlamizmus elleni fellépés kérdései felé terelték a kampány fő irányvonalát. Ezen témák előtérbe helyezését tovább fokozta augusztus végén a Németországban Solingenben elkövetett késes támadás.
Az Iszlám Állam által magára vállalt terrorcselekmény nemcsak Németországban, de Ausztriában is a középpontba helyezte az elmúlt években az országba érkezett muszlim származású személyek többségi társadalomba való beilleszkedésének kérdéskörét. Az események hatására a már korábban is hasonló állásponton lévő FPÖ a menedékjog további drasztikus szigorítása és a büntetett előéletű külföldiek gyorsított eljárásban való kitoloncolása mellett foglalt állást. Mi több esetleges hatalomra kerülése esetén az 1947. évi náciellenes tilalmi törvényhez hasonló, a politikai és szélsőséges iszlám szervezeteket és nézeteket betiltó új törvény bevezetését helyezte kilátásba.
Lehetséges forgatókönyvek
Hiába ért el vasárnapi történelmi győzelmet az FPÖ könnyen lehet, hogy mégis kormányon kívül marad az elkövetkező ciklusban. Korábban ugyanis az összes parlamenti párt elhatárolódott a velük való kormányalakítás lehetőségétől – ezzel egyfajta párhuzamot hozva létre a németországi helyzettel, ahol az AfD köré a többi párt is egy ún. informális politikai tűzfalat húzott fel, ezzel kívánva elkerülni a szélsőjobb párt kormányerővé való felemelkedését.
Bár az FPÖ korábban nemcsak az ÖVP-vel, de a 80-as években még az SPÖ-vel is kormányzott együtt Kickl megosztó személyiségé, valamint éppen az FPÖ első helye lehet egy újabb ÖVP-vel való kormányzás gátja. Hiszen ezúttal az FPÖ első alkalommal lehetne a vezető párt egy koalíciós konstellációban, ami – az SPÖ esetében fennálló markáns ideológiai különbségek mellett – valószínűleg túlontúl is megemészthetetlen felállás lenne a kancellári tisztség hagyományos várományosainak számító két párt számára. Egy alternatív, csekély realitású forgatókönyv szerint az ÖVP mégis belemehetne az FPÖ-vel közös kormányzásba amennyibe utóbbi Kickl helyett egy, az ÖVP számára elfogadhatóbb jelöltet, nevezne meg a kancellári tisztség várományosaként.
Ez esetben akár egy olyan megállapodás is létrejöhet, mely szerint a ciklus egyik felében az FPÖ, míg a másodikban az ÖVP adja a kancellárt. A választás estéjén Christian Stocker ÖVP-főtitkár mindenesetre megismételte pártjának korábbi álláspontját, mely szerint az ÖVP nem kíván egy Kickl-vezette FPÖ-vel koalícióra lépni. Szintén erősen kérdéses, hogy a párt újbóli felépítésében vezető szerepet vállaló Kickl egyáltalán hajlandó lenne-e kancellári ambícióit feláldozni egy esetleges FPÖ-ÖVP koalíció létrejöttének érdekében.
A jelenlegi állás szerint így a legnagyobb esély egy, az osztrák politikában korábban már sokszor kormányon lévő ÖVP-SPÖ nagykoalíció létrejöttére mutatkozik. A minimális, kormányalakításhoz szükséges, 92 fős mandátumtöbbséget mindössze egy hellyel meghaladó két párt számára a közös a munka egy sor szempontból elfogadható alternatíva lenne. Nagy támogatottságbéli visszaesése és választási kudarca ellenére az ÖVP továbbra is a kancellárt adó meghatározó erő maradhatna Ausztriában, míg az SPÖ a párt számára kaotikus időszakot követően immár kormányon konszolidálhatna tovább helyzetét. A NEOS esetleges kormányra emelése további stabilitást és immár biztos mandátumtöbbséget adhatna az új kormánynak.
Ezzel akár – az Osztrák Köztársaság történetében először három tagból álló – ÖVP-SPÖ-NEOS koalíciós kormány is létrejöhetne. A részben az ÖVP egykori liberális szárnyához tartozó politikusok által alapított NEOS 2012-es létrejötte óta még egyetlen szövetségi kormányban sem jutott szerephez ennek megfelelően a liberális párt vezetői ezúttal már a kampányidőszakban aktívan igyekeztek proaktív, kormányzásra kész párt képét mutatni a választók felé, amely készen áll a Zöldek helyét átvenni (leg)kisebb koalíciós partnerként.
Mindazonáltal az első reakciók alapján már most körvonalazódik, hogy elhúzódó koalíciós tárgyalásokra számíthat Ausztria. A szövetségi elnök hagyományosan a legerősebb pártot szokta kormányalakítással megbízni, ugyanakkor Alexander Van der Bellen osztrák államfő korábban nyitva hagyta azt a kérdést, hogy így járna-e el az FPÖ választási győzelme esetén. Így akár az is elképzelhető, hogy az ÖVP történetének egyik legrosszabb eredményét elérő és így lényegében bukott kancellárnak számító Karl Nehammer kap lehetőséget az újrázásra.
