Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy még a magyar EU-elnökség alatt kormányközi konferenciát rendezzenek Észak-Macedóniával, amelynek nyomán meg lehetne nyitni a csatlakozási tárgyalások első fejezeteit.
„Emellett arra is felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy még a magyar elnökség alatt kezdje el kifizetni az úgynevezett Reform- és növekedéstámogató eszköz keretében Észak-Macedónia fejlesztésére járó, ahhoz szükséges forrásokat” – közölte.
Majd kiemelte, hogy bár a szkopjei kormány ehhez minden feltételnek eleget tett, az EU forrásutalásai „nem minden esetben nélkülözik a politikai előítéleteket, és nem is minden esetben objektív feltételek szerint történnek”. Illetve köszönetet mondott a nyugat-balkáni vezetőknek, amiért közös levélben álltak ki Várhelyi Olivér mellett, kérve, hogy a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős magyar biztos folytathassa a munkát.
„Hát most majd megláthatjuk, hogy a demokráciafelfogás hogyan gyűrűzik be Brüsszelbe, és az Európai Bizottság régi-új elnöke hajlandó-e figyelembe venni a nyugat-balkáni országok kérését” – fogalmazott.
A miniszter végül érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve rá, hogy a két ország szorosabbra fűzte az együttműködését az észak-macedóniai gazdasági reformok támogatása érdekében. Megjegyezte, hogy az utóbbi években ötszörösére nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és például a 4iG is prioritásként tekint az észak-macedóniai jelenlétének megteremtésére. „Magyarország kormánya továbbra is támogatja a hazai vállalatokat abban, hogy stratégiai területeken beruházásokat hajtsanak végre Észak Macedóniában, mint ahogy az is örömteli számunkra, hogy a Wizz Air a polgári légi közlekedésben piacvezető Észak-Macedóniában” – tudatta. Illetve arra is kitért, hogy a felek megerősítették elhatározásukat amellett, hogy megállítsák az illegális bevándorlást, amely a Nyugat-Balkán biztonságát alapvetően veszélyezteti. „Az a brüsszeli hozzáállás is veszélyezteti a Nyugat-Balkán biztonságát, amely arról szól, hogy az illegális bevándorlókat megállító országokat büntetik” – figyelmeztetett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!