Kína, a világ egyik legnagyobb területű és legnépesebb országa, egy különleges időzónarendszerrel rendelkezik: az egész ország egyetlen időzónát használ, amely a CST (China Standard Time) néven ismert. Ez azt jelenti, hogy az ország keleti és nyugati végei között több mint ötezer kilométeres távolság ellenére is mindenhol ugyanannyi az idő. Kína hivatalos időzónája az UTC+8, amely megegyezik Peking időzónájával. De miért van az, hogy egy ekkora ország mindössze egy időzónát használ? A válasz mögött politikai és történelmi okok állnak.
Út az egységesítés felé
A XX. század elején, a Kínai Köztársaság 1912-es megalakulása után Kína még öt különböző időzónát használt, amelyek az ország hatalmas területének megfelelően alakultak ki. Ezek az időzónák a legkeletebbi Heilongjiang tartománytól egészen a nyugati Hszincsiangig (Xinjiang) terjedtek. A különböző időzónák használata természetes megoldásnak tűnt egy ekkora országban, hiszen a napfelkelte és a naplemente időpontja drasztikusan eltér a keleti és a nyugati részek között. Azonban a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásával Mao Ce-tung vezette kommunista kormány bevezette az egyetlen, egységes időzónát az egész országra vonatkozóan. Az új kormány az időzónát a főváros, Peking idejéhez igazította, azzal a céllal, hogy az egységes idővel is hangsúlyozza az ország politikai és területi egységét.
Ez a lépés szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen a Kínai Kommunista Párt hatalmának központosítását és az egységes irányítást képviselte.
Tehát a döntés mögött nemcsak praktikus, hanem politikai okok is húzódtak. A Kínai Kommunista Párt a hatalom megszilárdítása érdekében minden területen egységet kívánt fenntartani, beleértve az időzónákat is. Az egységes időzóna segített fenntartani a központi kormányzat irányításának szimbolikáját, és hangsúlyozta, hogy az ország keleti és nyugati részei egyaránt szoros kontroll alatt állnak.
Ez különösen fontos volt olyan régiókban, mint Hszincsiang és Tibet, ahol a helyi lakosság kulturálisan és vallásilag is különbözik a kínai többségtől, és ahol a függetlenségi törekvések mindig is erős jelenlétet képviseltek.
Az időzónák egységesítése tehát hozzájárult ahhoz, hogy Kína központosított irányítását és nemzeti egységét hangsúlyozza ezen etnikailag és vallásilag sokszínű régiókban is.
Gyakorlati következmények: előnyök és hátrányok
Bár politikailag az egységes időzóna szimbolikus és hasznos eszköz volt, a mindennapi életben számos gyakorlati kihívást okoz, különösen Kína nyugati területein. Mivel az ország keleti és nyugati része között akár három-négy óra eltérés is lehet a napfény természetes ciklusai alapján, az időérzékelés jelentősen eltérő lehet. Például Hszincsiangban, amely az ország nyugati részén helyezkedik el, a napfelkelte sokkal később következik be, mint Pekingben, így a helyiek gyakran nem a hivatalos időt követik a mindennapi életükben, hanem egy „helyi időt”, amelyet informálisan használnak.
Hszincsiangban a helyi ujgur kisebbség gyakran az „ujgur időt” követi, amely körülbelül két órával el van tolódva a hivatalos pekingi időhöz képest. Ez azonban nem hivatalos, és az intézmények, mint például az állami hivatalok és a nagyvállalatok, szigorúan a pekingi időt követik. Az egységes időzóna Kínában gazdasági előnyökkel is járhat, különösen az ország keleti részén, ahol a gazdasági tevékenység koncentrálódik. A közös időzóna segíti az ország keleti részeiben található ipari központok és a nyugati területek közötti koordinációt, különösen a logisztika, a közlekedés és az üzleti tevékenységek területén. Az egységes időzóna lehetővé teszi, hogy az ország különböző részein zajló gazdasági tevékenységek szinkronban működjenek, megkönnyítve a nemzeti és nemzetközi kereskedelmet.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
