A föld felszíne lemezekből épül fel, és ezek folyamatosan mozgásban vannak. A kontinentális talapzat lényegében a szárazföldi lemezeknek a tengervíz alatt lévő része. Ez jogi szempontból azért érdekes, mert a kontinentális talapzat sok helyen tartalmaz ásványkincseket, illetve szénhidrogéneket. A tengerparttal rendelkező államok pedig emiatt természetesen abban érdekeltek, hogy a kontinentális talapzatra vonatkozó jogukat minél jobban kitolják, és ezt el tudják fogadtatni a többi országgal – mondta el lapunknak Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Ez persze nem ilyen egyszerű. Egy tengerparttal rendelkező országnak a nemzetközi jog szerint van úgynevezett parti tengere. Ez a szárazföld alapvonalától számított legfeljebb 12 tengeri mérföldig terjedhet, ami nagyjából 20 kilométernek felel meg. Az alapvonal általában egyenlő az apályvonallal, ami az apálykor szárazon lévő földterület – világított rá Tóth Norbert.
Ami a parti tengeren belül van, az az adott ország teljes szuverenitása alá tartozik. Ehhez járulhat egy csatlakozó övezetnek nevezett rész, amely további legfeljebb 12 tengeri mérföldet jelent
– emelte ki a szakértő.
Azonban nem minden ország tudja 12 tengeri mérföldre kitolni a parti tengerét, mert bizonyos tengereken a két ország közti távolság kisebb, mint kétszer 12 tengeri mérföld. Például az Adriai-tengeren Olaszország, Horvátország, Szlovénia és Montenegró között nem mindig lehet úgy meghatározni, hogy a külső határokat a maximumig kitolják. Ekkor ideális esetben el szokták felezni, persze gyakran van vita is ezekből a helyzetekből – mondta Tóth Norbert.
Vannak továbbá olyan országok is, amelyek ezt a 12 tengeri mérföldes szabályt nem ismerik el, ilyen például Törökország. A törökök épp azért nem részesei az 1982-es tengerjogi egyezménynek, mert ha elismernék ezt a szabályt, akkor nagyon be lennének szorítva – tette hozzá.
1982-ben a jamaikai Montego Bay városában írtak alá a tengerjogi egyezményt, amely tartalmazza a kontinentális talapzatra vonatkozó szabályokat is. A probléma az, hogy ennek nem minden ország vált részesévé, például Törökország vagy az Egyesült Államok sem – világított rá a szakértő.
Magyarország ugyanakkor részese az egyezménynek – tette hozzá. A magyarázat egyszerű: szárazföldi országként érdekünk, hogy a többiek biztosítsák a tengerhez való kijutásunkat, és a tengerjogi egyezmény többek között ezt is szabályozza.
Az 1982-es egyezmény mellett több más nemzetközi szerződés is foglalkozik a tengerjoggal, például az 1958-as genfi egyezmények, amelyek közül az egyik szintén szabályozza a kontinentális talapzat kérdését, és ennek részese az Egyesült Államok is – hangsúlyozta a docens.
Kína ellenben részese az egyezménynek, még ha nem is mindig tartja be a rendelkezéseit. A szakértő szerint az amerikaiak például amiatt kritizálták a kínaiakat, hogy a Dél-kínai-tengeren mesterséges szigeteket építésével próbálnak parti tengert szerezni maguknak. Gyakorlatilag zátonyokat töltenek fel és próbálnak szigetként elismertetni, mert egy zátonynak nincs parti tengere, egy szigetnek viszont van. Amikor az amerikaiak emiatt kritizálják, rendszerint azzal vág vissza, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben ő legalább részese az egyezménynek – magyarázta.
A sarkvidéki jégtakaró olvadásával előálló új helyzet a déli sarkvidéken nem jelent lényeges változást a nemzetközi jogi helyzetben, ugyanis az Antarktisz nem tartozik egyetlen állam szuverenitása alá, hanem egy mindenki által szabadon használható terület, ahol ráadásul bányászati moratórium is van, legalábbis egyelőre. Az északi sarkvidéken teljesen más a helyzet, azt ugyanis körbeveszik államok, illetve vannak olyan államok, amelyek az északi sarkkörhöz tartozó területtel rendelkeznek, például az Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország.
Ők igényt formálnak az északi sarkvidék bizonyos területeire, és megpróbálják minél jobban kitolni az igényüket. Ez a törekvés főleg Oroszország esetében látványos
– hangsúlyozta Tóth Norbert.
Az északi sarkvidékről tudni kell, hogy ott jóval kisebb a szárazföld, mint a déli sarkvidéken, nagyrészt fagyott tengervízről van szó, amely most olvadásnak indult. Ahogy olvad, egyre inkább hajózhatóvá válik, és egyre könnyebben hozzáférhetővé válnak a kontinentális talapzatban rejlő ásványok. Ezzel az érintett országok is tisztában vannak, ezért akarják minél inkább kitolni a kontinentális talapzatra vonatkozó jogaikat. És ha a kontinentális talapzat nagyon messzire nyúlik be, a nemzetközi jog legfeljebb 350 tengeri mérföldig (nagyjából 650 kilométer) engedélyezi a kitolását, de ez az abszolút határ – szögezte le a szakértő.
Ez nem a tulajdona a parti államnak, de szuverén jogai vannak, ami azt jelenti, hogy lényegében kizárólagos jogai vannak az adott területen lévő ásványkincsek kiaknázására és feltárására
– mondta Tóth Norbert, példaként Norvégia északi tengeri kőolaj-lelőhelyeit, illetve az Arab-öböl térségét felhozva.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)
