Alekszandar Vucsics elnök moszkvai látogatását követően reagált az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) súlyos vádjaira, amelyek szerint Szerbia a semlegességi nyilatkozata ellenére fegyvereket juttat Ukrajnába NATO-tagországok közvetítésével. A hírszerzés A szerb hadiipar hátba akarja lőni Oroszországot című sajtóközleményében adta hírül, hogy nagy mennyiségű szerb hadianyag érkezett Ukrajnába. Vucsics közölte, hogy a fegyverexport ügyében közös szerb–orosz munkacsoport vizsgálja ki a tényeket, és megerősítette, hogy ahol visszaélés gyanúja merül fel, ott minden szerződést felfüggesztenek.

Oroszország súlyos vádakat fogalmazott meg
Az oroszok nyilvánosan azzal vádolták Belgrádot, hogy védelmi ipari cégei lőszert és fegyvereket juttatnak Ukrajnának – cseh, lengyel, bolgár és egyes afrikai közvetítőkön keresztül. A hírszerzés szerint ezen szállítmányok „egyértelmű célja, hogy orosz katonákat és civileket öljenek vagy sebesítsenek meg”. Az orosz külügyminisztérium arra figyelmeztette Szerbiát, hogy legyen rendkívül körültekintő a haditechnikai exportjaiban, mivel – mint fogalmaztak – a „Nyugat szolgálatában álló tisztességtelen kereskedők” megpróbálhatják kompromittálni a szerb hadiipart.