Az amerikai elnök és Mike Pence alelnök is nyugtatni igyekezett az amerikaiakat. Trump szerint az amerikai gazdaság nagyon gyorsan talpra fog állni, Mike Pence alelnök pedig azt hangoztatta, hogy „együttes erővel túl leszünk rajta”.
Amerikai elnök: Egy nap legyőzzük a vírust
Egy napon majd azzal állunk ki itt, hogy győztünk – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport kedd délelőtti sajtókonferenciáján a Fehér Házban, ahol a lakosságot segítő intézkedésekről is szó esett.
Nagy és erőteljes választ akarunk adni az új típusú koronavírus kihívásaira – fogalmazott Donald Trump. Többször is elmondta: a kormányzat jelenleg arra összpontosítja figyelmét, hogy „minél több életet megmentsen”. Újságírói kérdésre válaszolva pedig elmondta: Washington szorosan együttműködik Kanadával és Mexikóval a határok ellenőrzését illetően.
Az elnök leszögezte: nem gondolja, hogy szükség lesz az Egyesült Államok egészének vesztegzár alá helyezésére.
Donald Trump bejelentette, hogy Steve Mnuchin pénzügyminiszter a törvényhozókkal egyeztet egy – ahogyan fogalmazott – „nagy és bátor” gazdaságélénkítő csomagról. Trump ugyan nem említett konkrétumokat, de a The Washington Post című lap kedden publikált értesülései szerint a kormányzat 850 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag elfogadását kéri a kongresszustól az új típusú koronavírus okozta gazdasági visszaesés enyhítésére.
A sajtókonferencián jelen volt Mnuchin is, aki elmondta: a kormányzat ugyan nem változtat az adóbefizetések menetrendjén, vagyis az állampolgároknak most kell befizetniük az adókat, de aki nem adóvisszatérítést kap, hanem tartozása van, annak egymillió dollár értékig három hónapig engedélyezik a befizetés halasztását. A vállalatok tízmillió dollár értékig halaszthatnak adóbefizetést.
A pénzügyminiszter közölte: a kormányzat fontolgatja, hogy az elkövetkező két hétben csekkeket küldenek az amerikai állampolgároknak a napi nehézségeik enyhítésére. „Az amerikaiaknak készpénzre van most szükségük” – fogalmazott, de sem összeget, sem más konkrétumot nem említett. A CNN hírtelevízió értesülései szerint ezer dolláros egyszeri juttatásról lenne szó.
A pénzügyminiszter kitért viszont arra, hogy a gazdaságélénkítő programtól a kormány azt reméli, hogy az segíteni fog a turisztikai iparágban, köztük a szállodaiparban elbocsátott dolgozók helyzetén. Mint mondta: a légitársaságok helyzete jelenleg rosszabb, mint az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrormerényletek után volt.
Mnuchin bejelentette: a tervezett új gazdaságélénkítő csomag részleteit washingtoni idő szerint kedden este részletezik.
A sajtókonferencián egy újságíró Donald Trump kedd reggeli egyik Twitter-bejegyzését firtatta. Az elnök ugyanis „kínai vírusnak” nevezte az új típusú koronavírust, kiváltva ezzel Peking tiltakozását. Az elnök védelmébe vette megfogalmazását, mint mondta: „azt hiszem, ez nagyon pontos megfogalmazás, a vírus ugyanis Kínából indult ki”. Hangsúlyozta azt is, hogy Kína hamis információkat kezdett terjeszteni, amikor azt állította, hogy az amerikai hadsereg terjesztette volna el Kínában a vírust. Ahelyett, hogy vitába szálltam volna, azt mondtam, hogy a vírust annak alapján nevezem meg, ahonnan származik – mondta Trump.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Véget ért a kínai államfő háromnapos magyarországi látogatása.
Szijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szentkirályi Alexandra: A mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle
Megostromolták a Tesla berlini gyárát + videó
Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után
Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba
Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!
Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral
Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás
Pénteki sportműsor: Újpest–Kecskemét az NB I-ben; pályán az Internazionale
Békemenet lesz június 1-jén
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Csapás a magyarok ellen is készülő német válogatottnak az Eb előtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Véget ért a kínai államfő háromnapos magyarországi látogatása.
Szijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban.