Boris Johnson nyomozást rendelt el Soros György ellen

Soros elmondása szerint mély szeretete Anglia iránt arra készteti, hogy egy olyan tragikus hiba ellen kampányoljon, mint a brexit.

Forrás: Tűzfalcsoport2019. 11. 18. 10:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soros György milliárdos befektető a 2017. júniusi brit választások óta 400 ezer brit fontot (kb. 140 millió Ft) költött a brexit-ellenes kampányra, célja a folyamat megakadályozása és egy új választás kiírása – írja a Tűzfalcsoport.

A kampány vezetője a rendelkezésre álló információk szerint a korábban ENSZ-főtitkárhelyettesként is dolgozó Mark Malloch Brown egykori miniszter volt. Az egykori munkáspárti politikus Brown a kilencvenes évek elején a Refugees International-nél is tevékenykedett, amely a Soros Bosznia Tanácsadó Bizottság részeként működött (1993-94).

Azt is mondhatnánk, hogy éppen ideje volt, ugyanis a brit konzervatív párt sürgős nyomozást rendelt el a milliárdos Soros György ellen, mivel azt feltételezik, hogy több millióval támogatta a brexit megállapodás létrejöttét, valamint azt, hogy váltsák le Boris Johnson miniszterelnököt – tette hozzá a Tűzfalcsoport, amely úgy fogalmaz: Soros, akit világszerte arról ismernek, hogy „az az ember, aki tönkretette Anglia bankjait”, megközelítőleg 3 millió fontot fektet bele Alapítványával egyetemben a brexit-ellenes kampányba.

Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, New York székhellyel, számos EU-melletti csoportnak küldött anyagi támogatást, mint a Best for Britain csoportnak is. A Best for Britain egy olyan weboldalt készített, ami megmondja az embereknek, hogyan kell taktikai úton szavazni az EU-ban való maradást támogató jelöltekre. Ami pedig sikeres eredmény esetén, megsemmisítené Boris Johnson többségi reményét.

Alapvetően a fejlesztés mögött olyan pártok állnak, mint a liberális demokraták, a zöld pártok, akik aláírtak egy egyezséget az Unite to Remain néven, és ennek keretében dolgozták ki a fentebb megnevezett weboldalt. A magyarországi születésű Soros György 1992-ben vagyonát jelentősen gyarapította a fekete szerdai események történései Nagy-Britanniában.

Soros elmondása szerint mély szeretete Anglia iránt arra készteti, hogy egy olyan tragikus hiba ellen kampányoljon, mint a brexit. Nemrégiben elmondta, hogy a brexit-ellenes tevékenységekhez nyújtott pénzeszközeit „nem partizán vagy választási célokra használták fel. A brit közvélemény oktatására használták fel.” 2017 óta, a BfB 2.7 millió fontot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Az Alapítvány londoni fiókjának számláján, ami egy irodaházat oszt a Westminiszterben más brexit-ellenes szervezetekkel, köztük az Open Britan és az Európai Mozgalmakkal.

A Facebooknak nagy szerepe van a választási kampány során, ezért a BfB a hirdetésekbe 613 ezer fontot fektettek be, 2018 októbere óta. A BfB taktikai szavazási eszköze, a GetVoting.org azt jósolja, hogyha a fennmaradó szavazók 30 százaléka ilyen módon használja szavazatát, akkor megakadályozza, hogy a konzervatívok többséget nyerjenek az Egyesült Királyságban. Az Unite to Remain csoport vezetője Heidi Allen, véleménye szerint a 60-ból 44 hely esélyes a nyerésre, ha a taktikai szavazást használják.

A december 12.-i választásokon a Liberális Demokraták a paktumban lévő másik két párt ellenében 43 területen, a zöldek pedig 10 területen fognak indulni. Ms Allen azt mondta el, hogy „a modern brit politikai életben példa nélküli az ilyen jellegű megállapodás”. Andrew Percy, aki 2010 óta az Egyesült Királyság parlamentjének tagja, azt mondta: „Felszólítom a választási bizottságot, hogy sürgősen vizsgálja meg, történt-e megsértése a kiadási szabályoknak, és tisztázza, hogy a Nagy-Britannia ezeket a tengerentúli milliókat mire költi.”

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.