Ismét halálos áldozatok az iraki tüntetéseken

Legkevesebb négy tüntető vesztette életét az iraki fővárosban szombaton a biztonsági erőkkel történt összecsapásokban.

Forrás: MTI2019. 11. 09. 22:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biztonságiak könnygázzal, villanógránátokkal és éles lőszerrel szorították vissza a tüntetőket Bagdad belvárosában a fővárost átszelő Tigris-folyó hídjairól. A kormányzati negyedet a keleti lakó- és üzleti kerültekkel összekötő három központi híd felett a rendőrség visszaszerezte az ellenőrzést. Az oszlatásban a halottak mellett egészségügyi források szerint legalább 108-an megsebesültek. Nevük elhallgatását kérő biztonsági és egészségügyi tisztségviselők szerint három tüntető lőtt sebbe halt bele, egy negyedik pedig abba, hogy egy könnygáz-gránát találta el a fején.

Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök reformokat jelentett be a válság rendezése érdekében. Szombaton a kormányfő a változást sürgető tüntetések jogossága mellett elismerte, hogy a politikai pártok hibákat vétettek az ország vezetésében. A többi között választójogi reformot is tartalmazó csomagot már szombat este tárgyalnák az iraki parlamentben.

„A politikai erők és pártok fontos elemei bármely demokratikus rendszernek, s bár nagy áldozatokat vállaltak, hibákat is elkövettek” – mondta Mahdi békülékenyebb hangvételű üzenetében. Mint mondta, a tüntetések a politikai változás legális motorjai. A kormányfő ugyanakkor felszólította a megmozdulások résztvevőit, hogy nem zavarják meg az ország „mindennapi életét”.

Kijelentette: a hatóságok be fogják tiltani a tüntetők halálával gyanúsított nem állami fegyveres csoportok fegyverviselési jogát. Mahdi egyben vizsgálatot jelentett be a tüntetők halála ügyében.

Ali asz-Szisztáni ajatollah, Irak legmagasabb rangú síita imámja pénteken békés megoldásra sürgette a politikai elitet, a biztonsági erőket pedig felszólította, kerüljék a további erőszakot.

A dél-iraki Umm-Kaszr kikötővárosban szombaton tíz nap ülősztrájkot követően helyreállt a rend. A helyi hatóságok szerint az élelmiszerimportra ráutalt Irak kikötője ismét fogad gabona, cukor és étolaj szállítmányokat.

Napokig tartó megbeszéléseket követően az egymással torzsalkodó iraki politikai erők megállapodtak abban, hogy kiállnak a tüntetéssorozat miatt erős nyomás alá került miniszterelnök mellett. Magas rangú politikusok szerint egyezség született a reformok végrehajtásában, s abban is, hogy le kell állítani a tiltakozási hullámot.

A dpa német hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy Kászim Szolejmáni, az iráni Forradalmi Gárda kötelékébe tartozó, külföldi hadműveletekre szakosodott al-Kudsz brigád parancsnoka az iraki Nadzsaf városában folytatott tárgyalásokon két fontos támogatót nyert meg Mahdi kormányának: a befolyásos Moktada az-Szadr síita vallási vezetőt és Szisztáni ajatollah fiát, Mohammed Reda Szisztánit. Az értesülés szerint a kormányt támogató politikai erők ezzel szabad kezet kaptak, hogy „minden eszközzel” véget vessenek a tüntetéseknek.

Irakban október eleje óta folynak a tiltakozások, amelyekben már több mint 270-en vesztették életüket, a sebesültek száma pedig meghaladta a 11 ezret. A rohamrendőrök és a biztonsági erők más alakulatai a demonstrációk feloszlatására a többi közt könnygázt és éles lőszert is bevetnek.

A tüntetők a mindent átható korrupció és a munkanélküliség ellen tiltakoznak, a kormány lemondását követelik, az utóbbi napokban pedig a szomszédos Irán ellen fordultak, tiltakozva a teheráni rezsim beavatkozása ellen az iraki belpolitikába és a Teheránhoz köthető nagyhatalmú síita milíciák tevékenysége ellen. Szakértők szerint ez a legkomolyabb társadalmi felzúdulás Irakban Szaddám Huszein egykori diktátor 2003-as bukása óta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.