Drasztikusan csökkent világszerte a bűnözés a koronavírus-járvány következtében bevezetett kijárási korlátozások hatására. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a bűnözés amerikai fellegvárának tekintett Chicagóban 42 százalékkal kevesebb embert vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt az egy évvel ezelőtti adathoz képest. – A dílerek kénytelenek kivárni a gazdasági visszaesés végét – olvasható a cikkben. Los Angelesben 30 százalékkal csökkent a bűnözés március közepe óta, New Yorkban márciusban pedig 12 százalékkal februárhoz képest. – Kevesebb lehetőségük adódik a bűnözőknek. A betörők hiába várnak arra, hogy az emberek elhagyják a házukat – közölte Joe Giacalone, büntetőjoggal foglalkozó professzor az AP-vel.
Kártalan mellékhatás: világszerte csökkent a bűnözés
Kevesebb lehetőségük adódik a bűnözőknek. A betörők hiába várnak arra, hogy az emberek elhagyják a házukat.
Javul a helyzet Latin-Amerikában is. Salvadorban „mindössze” napi két gyilkosságot jegyeztek fel a hatóságok márciusban, miközben februárban még négy volt a naponta elkövetett emberölések száma. Kolumbiában 91 embert gyilkoltak meg március utolsó előtti hetében, egy évvel ezelőtt 206 esetet regisztráltak. Drasztikusan csökkent a dél-amerikai országban az egy héten belül elkövetett súlyos testi sértések száma – 2046-ról 283-ra –, illetve a lopások száma is – 5045-ről 486-ra. Argentína fővárosában, Buenos Airesben 90 százalékkal, a napi 225-ről 30-ra esett vissza az utcai lopások száma – írja a The New York Times. – Minél szigorúbb a korlátozás, annál valószínűtlenebb, hogy egy idegen bűncselekményt követ el a sérelmünkre – nyilatkozta az amerikai lapnak Alejandro Hope mexikói biztonságpolitikai szakértő. Eközben a rendkívül rossz bűnözési statisztikákkal küszködő Dél-afrikai Köztársaságban 700-ről 101-re csökkent a nemi erőszak áldozatainak száma, a gyilkosságoké 326-ról 94-re.
Európában is visszavonulót fújtak a bűnözők. A statisztikák szerint márciusban Franciaországban 45 százalékkal csökkent a bűnözés. A brit rendőrség szombati közlése szerint országszerte 21 százalékkal esett a bűncselekmények száma az elmúlt négy hét során. Olaszországban március eleje és vége között 64 százalékkal csökkent a betörések száma. Virginia Raggi római főpolgármester a járványhelyzet egyetlen előnyének a római utcákat korábban örökösen ellepő szeméthegyek eltűnését, valamint a bűnözés visszaesését nevezte. Spanyolországban szintén a felére zuhant a bűncselekmények száma: a lopások száma 67, a szexuális bűncselekményeké 69 százalékkal, a betöréseké 72-vel esett vissza 2019-hez képest. Sajtóbeszámolók szerint a németországi tartományok közül Alsó-Szászországban március végén a felére csökkent a betörések, 90 százalékkal az utcai lopások és 45 százalékkal a súlyos testi sértések száma az egy évvel ezelőtti adathoz képest. – Ilyesmire korábban nem volt példa Alsó-Szászország történetében – nyilatkozta Boris Pistorius tartományi belügyminiszter.
Mint arról a Mediaworks központi szerkesztősége korábban beszámolt: Magyarországon is jelentősen csökkent a bűnözés az első negyedévben a koronavírussal kapcsolatos korlátozások miatt. A rendőrségi statisztikák szerint a veszélyhelyzet kihirdetését követően, a 2020. március 11. és 31. közötti időszakban 6779 bűncselekmény történt, ez 40,6 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakához képest. A testi sértések száma 21,9 százalékkal, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények terjesztői magatartásainak száma 86-ról 44-re, a lopások száma 35,9 százalékkal, a rablások száma 47-ről 29-re csökkent.
Nem lehetnek azonban teljesen elégedettek a világ rendfenntartó szervei, mert gyakrabban kellett kihívni a rendőröket családon belüli, gyakran erőszakba torkolló veszekedések miatt, illetve társasházi szomszédok közötti viták rendezésére – írja a Forbes amerikai üzleti magazin.
A texasi Houston városában például 10 százalékkal növekedett a súlyos testi sértések száma, ezeknek az eseteknek a fele családon belüli erőszaknak minősült. Berlinben ugyancsak 10 százalékkal, Brazíliában országszerte 9 százalékkal nőtt a családon belüli erőszak áldozatainak a száma.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián

Veszélyes párost keres a rendőrség

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Színt vallott Ursula von der Leyen embere: az EU már azt tervezi, hogyan duplázza meg az Ukrajnának küldött fegyvereket – 80 milliárd euró az új szám

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.